Index Vakbarát Hírportál

Magyar Levente fogadta a volt ukrán külügyminisztert

2023. március 21., kedd 17:45

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden fogadta Pavlo Klimkin volt ukrán külügyminisztert Budapesten – közölte a KKM az MTI-vel.

Az államtitkár a megbeszélést követő sajtónyilatkozatában elmondta: a találkozón áttekintették a magyar–ukrán kapcsolatok elmúlt körülbelül tíz évét és „azokat a momentumokat, amelyek előállítottak egy olyan helyzetet ebben a kapcsolatrendszerben, amely korábban nem volt jellemző”.

Súlyos viták terhelték ezt a kapcsolatrendszert, elsősorban az ukrajnai magyar kisebbség jogi helyzete körül

– fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Magyar Levente kiemelte: áttekintették, hogy milyen lépéseket tudnak tenni ma és a közeljövőben annak érdekében, hogy „az ukrán–magyar kapcsolatok politikai síkon is visszaterelődjenek abba az egészséges helyzetbe, amelyben voltak a 2010-es évek közepe előtt”.

Megállapítottuk, hogy alapvető olyan akadályok, amelyek áthidalhatatlanok, nem állnak ennek útjába. Elsősorban a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetére vonatkozó kérdéseket kell elrendezni, de ennek minden esélyét adottnak látjuk

– jelentette ki az államtitkár.

Jelezte, ez is a tárgya lesz a hamarosan sorra kerülő kijevi látogatásának. Április elején Kijevben végiglátogatja majd azokat a partnereket, akiktől részben azt várja, hogy ebben a kérdésben előre tudjanak mozdulni.

A tárgyalásoknak témája lesz továbbá az a kiterjedt humanitárius tevékenység, amit Magyarország Ukrajna érdekében és Ukrajnában végez.

Át fogjuk tekinteni, hogy hogyan tudjuk elmélyíteni és kiszélesíteni ezt a tevékenységet annak érdekében, hogy a pusztító háború hatásai mérséklődjenek, és minél kevesebben szenvedjék meg azokat

– közölte Magyar Levente.

Az ukrajnai magyarok helyzete

Az Index korábban már többször is foglalkozott az ukrajnai magyar kisebbség helyzetével. Egyik cikkünkben a szerkesztőségünkhöz beérkezett történeteket írtuk meg arról, hogyan zajlik Ukrajnában a magyarok mozgósítása.

Február végén pedig arról számoltunk be, hogy a  kárpátaljai Beregszászban egy új programtervezet szerint 30 ezer hrivnyával, 290 ezer forinttal támogatnák azokat a szülőket, akik gyermekeiket ukrán osztályba íratják be. Ez a tervezet már csak azért is problémás, mivel az  anyagi megélhetés biztosítására sok magyar szülő választhatja ezt az utat, a gazdasági helyzet ugyanis jelenleg kritikán aluli Ukrajnában, miközben a munkanélküliség hatalmas.  

Rovatok