Index Vakbarát Hírportál

A szlovák külügyminiszter nem mossa össze Orbán Viktort a szlovákiai magyarokkal

2023. március 22., szerda 06:13

Ugyan Orbán Viktorról számos esetben kritikusan nyilatkozott Ratislav Kácer szlovák külügyminiszter, a magyar kormányfőt ért kritikák nem a szlovákiai magyarok ellen irányulnak. Kácer szerint a szlovákiai magyarok szlovák állampolgárságuknál fogva az ország természetes részét alkotják és ugyanúgy otthon érezhetik magukat, mint az állam többi polgára.

Rastislav Kácer az utóbbi időben többször is bírálta Orbán Viktor kormányát. Legutóbb aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Magyarország az orosz politikát követve területi igényekkel léphet fel Szlovákiával szemben. A külügyminiszter egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy „ha Vlagyimir Putyin sikeres lett volna Ukrajnában, Magyarországnak már területi követelései lettek volna Szlovákiával szemben”. 

Kácer a Denník N-nek adott interjújában pedig azt nyilatkozta, „nincs szükség semmilyen hírszerzési forrásra ahhoz, hogy tisztán láthassuk Magyarország szándékait; elég, ha a nyilvános kijelentéseket figyeljük ahhoz, hogy láthassuk, milyen veszély fenyeget”. Bár nyilatkozata szerint nem gondolja, hogy Magyarország valaha is lerohanná Szlovákiát, külügyminiszteri pozíciójából kötelessége a legrosszabb forgatókönyveket is számba venni és enyhe paranoiával állni a világ történéseihez.

A szlovákiai magyarok helyzete

Míg Kácer számtalanszor bírálta a magyar kormányt és Orbán Viktort, a szlovákiai magyarokról eddig nem ejtett szót. Ennek fényében kereste meg az Új Szó a minisztert, hogy megtudják, ugyanolyan potenciális veszélyforrásnak tekinti-e a szlovákiai magyarokat, mint Magyarországot és az Orbán-kormányt. A külügyminiszter a lapnak erre azt felelte:

Az állampolgárok semmilyen csoportja nem jelent veszélyt az államra.

Állítása szerint nem létezik semmiféle kollektív veszély, ami a vallási, nemzetiségi vagy kulturális csoportoktól eredne. Kifejtette, a szlovákiai magyarok szlovák állampolgárságuknál fogva az ország természetes részét alkotják és ugyanúgy otthon érezhetik magukat, mint az állam többi polgára. Kácer szerint ez annak is köszönhető, hogy Szlovákia egy többvallású, többnemzetiségű és kulturálisan sokszínű ország.

Kácer tagadta az őt ért vádakat

A külügyminiszter tagadta, hogy retorikájával és megnyilvánulásaival magyarellenes hangulatot keltene a szlovák társadalomban, mint annak idején Vladimír Meciar. Ezt a következőképpen indokolta: „A magyar kormány kritikája nem a szlovákiai magyarok ellen irányul.” Elmondása szerint nem tapasztal semmiféle magyarellenes hangulatot Szlovákiában.

Ilyesmit legutóbb Robert Fico sajtótájékoztatói után éreztem, amiket Malina Hedvig megtámadásával kapcsolatban tartott

– nyilatkozta a lapnak Kácer. Úgy látja, az elmúlt 30 évben a szlovákiai magyarokat vagy Budapestet nem érte ennél súlyosabb támadás.

Kácer a továbbiakban kifejtette, nem gondolja, hogy a szlovákok általánosságban magyarellenesek lennének. „Éppenséggel csak érzékenyek a magyar irredentizmusra és folyamatos siránkozásra Trianon történelmi igazságtalansága felett.” 

Lemondatnák a szlovák külügyminisztert

Korábban az Index is beszámolt róla, hogy aláírásgyűjtés indult Szlovákiában, amelyben Rastislav Kácer szlovák külügyminiszter lemondatását kérték. A petíciót beharangozó sajtótájékoztatón Becse Norbert, a Szövetség Komárom járási elnöke elmondta, hogy a külügyminiszter „szerencsétlen kijelentései borzolták a kedélyeket”, és a helyi szervezetek emiatt úgy érezték, hogy „tenniük kell valamit”. Mint mondta, számítanak minden olyan állampolgár (és nem csak a magyarok) aláírására, akik számára sértőek voltak az elhangzott mondatok. 

(Borítókép: Rastislav Kácer 2022. november 29-én. Fotó: Andrei Pungovschi / AFP)

Rovatok