Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea robotrepülőket lőtt ki a Keleti-tenger irányában

2023. március 22., szerda 11:11

Az ország a hegyvidéki Észak-Hamgjong tartományból lőtte ki a robotgépeket, a katonai műveletek a tervek szerint március 23-ig tartanak. A manőverrel Észak-Korea esetleges háborúra adott válaszlépést szimulált.

Észak-Korea több hadászati manőverező robotrepülőgépet bocsátott fel a Keleti-tenger irányában szerdán – közölte az MTI a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleményét.

A bejelentés szerint a robotrepülőket Észak-Korea a hegyvidéki Észak-Hamgjong tartományból, délelőtt 10 óra után nem sokkal lőtte fel.

Phenjan az utóbbi napokban ismét fokozta katonai aktivitását, a szerdai pedig már a negyedik művelete volt azóta, hogy a múlt héten Dél-Korea és az Egyesült Államok megkezdte az utóbbi öt év legnagyobb közös hadgyakorlatát.

A gyakorlat célja az együttműködés megerősítése az északi fenyegetés felerősödésével szemben. A Szabadságpajzs (Freedom Shield) elnevezésű katonai manőver a tervek szerint március 23-ig tart.

A manővert Phenjan a kommunista állam elleni támadásra tett előkészületnek minősítette, válaszul pedig a hét végén az észak-koreai hadsereg egy esetleges háborúra adott válaszlépést szimulált, a gyakorlatokat pedig maga Kim Dzsongun észak-koreai vezető is megtekintette.

Észak-Korea 2022-ben újabb éves csúcsot állított fel rakétatesztelésben, ugyanis több mint 70 rakétát lőttek ki a tavalyi év során.

Továbbá 

Phenjan elfogadott egy törvényt is, amely lehetővé teszi atomfegyverek megelőző használatát katonai konfliktusok egy sor lehetséges forgatókönyve esetén.

Az amerikai és a dél-koreai kormány szerint egyébként Észak-Korea titokban hat atomfegyver-kísérletet hajtott végre a szintén Hamgjongban található Punggje-ri telephelyen 2006 és 2017 között.

Nukleáris hadgyakorlatot tartott Észak-Korea

Az Index is beszámolt arról, hogy hétfőn Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője személyesen felügyelt egy hadgyakorlatot, amelyben azt szimulálták, hogy Észak-Korea milyen válaszcsapást adna egy nukleáris csapás esetén.

A gyakorlat alatt legalább egy rövid távú rakétát is kilőttek, de a korábbiakkal ellentétben egy föld alá rejtett rakétasilóból indíthatták el az eszközt (szakértők szerint ezáltal a rakéta gyorsabban repülhet, röppályája stabilabb lehet).

A KCNA észak-koreai hírügynökség szerint a gyakorlat célja az volt, hogy növeljék Észak-Korea „elrettentő, valamint nukleáris válaszcsapási képességét”, amire szerintük azért van szükség, mert más államok háborúba akarják sodorni az országot.

Rovatok