Index Vakbarát Hírportál

Aleksandar Vucsics: Kompromisszumos megoldásra fogok törekedni

2023. március 23., csütörtök 11:30

Szerbia elnöke interjút adott az Euronewsnak, melyben elmondta, hogy azt szeretné, hogy a szerb és albán emberek is békében élhessenek együtt. A Szerbiát ért számos vádat alaptalannak tartja.

Múlt héten a Euronews Global Conversation című műsorának vendége volt Aleksandar Vucsics, Szerbia elnöke, aki újabb tárgyalások előtt áll Koszovó elnökével. A műsorvezető arról kérdezte Vucsicsot, hogy mit szeretne elérni a tárgyalások során.

A szerb elnök így fogalmazott:

A végső cél az, hogy az albánok és szerbek – Koszovóban és a régióban máshol is – sokkal jobban éljenek együtt, és tiszteljék egymást.

Elmondása szerint most kompromisszumos megoldásra fog törekedni Koszovó szuverenitásának ügyében.

Vádak Szerbia ellen

Mikor arról kérdezték, hogy képes lenne-e világos határvonalat húzni az autonómia és az önrendelkezés fogalma között, Vucsics kérdéssel felelt:

Miért hagyták jóvá vagy fogadták el egyes emberek (koszovóiak) és nemzetek önrendelkezési jogát? És miért nem adták meg néhány másiknak? Mi ebben következetesek fogunk maradni.

A szerb elnök arról is beszélt, hogy ezernyi hamis vádat hallott Szerbia ellen: hogy tönkreteszi a regionális békét, a stabilitást, és megtámadja Boszniát, Pristinát, befolyásolja ezt és ezt. „És megtörtént? Nem, nem történt meg.”

A műsorvezető megemlítette, hogy Putyin korábban párhuzamba állította Ukrajna és a Krím esetét a koszovói kérdéssel. Erre Vucsics így reagált:

Mi támogatjuk az ENSZ Alapokmányát, és ezért a Krím és Ukrajna minden más része Ukrajnához tartozik. Ez volt a mi válaszunk. Csak hogy tisztességesek legyünk a nézőkkel.

Kiemelte azt is, hogy Szerbiának nagyon jó kapcsolata van a NATO-val, és ki is tartanak emellett.

Az Index beszámolt róla, hogy múlt héten az észak-macedóniai Ohridban tárgyalt egymással az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint a szerb elnök és a koszovói miniszterelnök a két ország kapcsolatának rendezése érdekében. Ekkor született megegyezés a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításainak módjairól, ami jelentős előrelépésnek bizonyult a felek közti konfliktus lazításában.

Rovatok