Index Vakbarát Hírportál

Olaf Scholz is köszöntötte a muszlim hívőket ramadán alkalmából

2023. március 23., csütörtök 13:24

Szerda este kezdődött a ramadán, az iszlám holdnaptár kilencedik hónapja, amely alatt a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek. Olaf Scholz német kancellár is köszöntötte a hívőket.

A muszlim hívők éves böjti időszaka szerda este kezdődött és április 21-én estig tart. Olaf Scholz német szövetségi kancellár is üdvözölte a ramadán első napját, és minden hívőnek áldott böjti hónapot kívánt. 

Sok muszlim felkelt éjszaka az első szahurra, a napfelkelte előtti étkezésre. Mivel ma kezdődik a ramadán, minden hívőnek áldott böjti hónapot kívánok

– írta a kancellár Twitteren.

A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos, és a Gergely-naptár szerint minden évben tizenegy nappal korábban kezdődik. 

A testet-lelket erősítő harmincnapos böjt azért esik a ramadán hónapra, mert a hagyomány szerint 610-ben e hónap 27. napján adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki a Híra hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni.

Az iszlám szerint ramadánkor a pokol kapui zárva vannak, a démonok le vannak láncolva, így e hónap a testi nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka. A böjt elsődleges célja, hogy a muzulmánok az elmélkedésnek és imának szenteljék magukat, növekedjék türelmük és akaraterejük, és bizonyíthassák Allah előtt, hogy lelkük erősebb testüknél, képesek legyőzni testi vágyaikat.

A hívőknek e hónapban napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, fürdéstől, zenehallgatástól, házasélettől és a test egyéb örömeitől. Kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát, de követelmény a jótékonykodás is, azaz jobban kell figyelniük egymásra. Felmentést csak a tizennégy éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak.

Ramadán idején mindenki igyekszik napkelte előtt felkelni és enni, ezt hívják szuhurnak, régen az utcákon dobolással jelezték a napfelkelte közeledtét. Az élet napszállta után élénkül meg: kezdetét veszi az iftár, a lakoma, a szent helyeket és a városok utcáit kivilágítják, a boltok kinyitnak.

Rovatok