Index Vakbarát Hírportál

Egyre több atomfegyvere lehet Kim Dzsongunnak

2023. március 28., kedd 08:56

Kim Dzsongun észak-koreai vezető hétfőn az ország nukleáris fegyverarzenáljának növelésére adott utasításokat egy állami atomfegyverkezési intézet tisztviselőinek és tudósainak − közölte az észak-koreai média.

A KCNA helyi állami hírügynökség fotókat tett közzé egy Hvaszan–31-nek nevezett új, kisebb nukleáris robbanófejről, amelyet az észak-koreai vezető az Atomfegyver Intézetben tett látogatásakor tekintett meg − írta meg az MTI. 

Kim Dzsongun a tudósok előtt hangsúlyozta, hogy a nukleáris arzenál „exponenciális” bővítése a cél, és ennek érdekében fel kell gyorsítani a bombák előállításához szükséges üzemanyaggyártást. Szólt az ország nukleáris ellentámadásokra vonatkozó terveiről is.

Egy februárban megjelent dél-koreai védelmi elemzés arról számolt be, hogy Észak-Korea mintegy 70 kilogramm, atombomba gyártásához szükséges plutóniummal rendelkezhet, ami a szakértők szerint 9–18 bombához elegendő. A dokumentumban az is szerepelt, hogy Észak-Korea „jelentős mennyiségű” magasan dúsított urániummal rendelkezik.

Észak-Korea fő nukleáris komplexuma Jongbjonban működik, ezen kívül az ország a feltételezések szerint legalább egy további titkos urándúsító létesítményt működtet.

Rovatok