Index Vakbarát Hírportál

Jóformán összeverekedtek a Lidlben a belgrádi nyugdíjasok az akciós húsért

2023. március 29., szerda 16:34

Csaknem összeverekedtek a nyugdíjasok a Lidl egyik belgrádi bevásárlóközpontjában az akciós csevap miatt – írja a Szabad Magyar Szó.

A közösségi médiába felkerült felvételen látszik, hogy tömegek tolonganak a húshűtő körül, arra várva, hogy néhány dobozt magukhoz tudjanak venni. Az egyik idősebb nő a hűtőbe behajolva próbálja védeni az árut a többi vásárlótól, de a videó végére feladja a harcot, és végül „csak” három dobozzal távozik a helyszínről.

Az incidens alatt egy nő végig próbálja figyelmeztetni a vásárlókat, hogy legfeljebb három kilogrammot szabad vásárolni.

Amint arra a portál emlékeztet, a disznóhús és a csevap akciós ára egyébként a mai napig, azaz szerdáig 319,99 dinár (kicsit több mint ezer forint) kilogrammonként.

Rovatok