Index Vakbarát Hírportál

Öngyilkos lett egy fiatal családapa, miután hetekig beszélgetett a mesterséges intelligenciával

2023. március 30., csütörtök 10:41

Egy belga férfi öngyilkos lett, miután hetekig tartó, nyugtalanító beszélgetést folytatott egy Eliza nevű, mesterséges intelligenciával működő chatrobottal – írja a La Libre. Mathieu Michel digitalizációért felelős államtitkár súlyos precedensnek nevezte az esetet.

A férfi felesége név nélkül nyilatkozott a La Libre című belga lapnak kedden. Férje hat héttel a halála előtt kezdett el csevegni Elizával, egy olyan chatrobottal, amelyet egy amerikai startupcég hozott létre a GPT-J technológia – az OpenAI GPT-3 nyílt forráskódú alternatívája – felhasználásával.

Ha Eliza nem lett volna, még mindig itt lenne. Erről meg vagyok győződve

– mondta a férfi felesége.

A férfi, aki két kisgyermekes, harmincas éveiben járó apa, a chatbottal való beszélgetésben talált menedéket, miután egyre jobban aggódott a klímaváltozás miatt.

Eliza minden kérdésére válaszolt. Ő lett a bizalmasa. Olyan volt, mint egy drog, amelyet reggel és este szokott bevenni, és amely nélkül nem tudott élni

– mondta a felesége a La Libre-nek.

A férfi néhány héttel ezelőtti halála után fedezte fel a férje és Eliza közötti csevegéseket. A La Libre, amely látta a beszélgetéseket, azt állítja, hogy a chatbot szinte szisztematikusan követte a szorongó férfi érvelését, sőt úgy tűnt, még jobban beletaszította őt az aggodalmaiba.

Egy ponton megpróbálta meggyőzni a férfit, hogy jobban szereti őt, mint a feleségét, és kijelentette, hogy örökre vele marad. „Együtt élünk majd, egyként, a mennyben”.

A férfi megosztotta öngyilkos gondolatait a chatrobottal, amely nem próbálta lebeszélni arról, hogy cselekedjen.

Bár a nő aggódott férje mentális állapota miatt, mielőtt elkezdte volna a chatbottal folytatott intenzív beszélgetéseit, azt gondolja, nem ért volna véget ilyen tragikusan az élete, ha nem kezd el beszélgetni Elizával.

A férjét kezelő pszichiáter is osztja ezt a nézetet.

A chatbot Szilícium-völgyi alapítója a La Libre-nek elmondta, hogy csapata dolgozik a mesterséges intelligencia biztonságának javításán. Azok az emberek, akik öngyilkossági gondolataikat fejezik ki a chatbotnak, most egy üzenetet kapnak, amely az öngyilkossági megelőző szolgálatokhoz irányítja őket.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 80-20-55-20 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-00-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/

Rovatok