Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas összeget szán Joe Biden a demokráciák megerősítésére

2023. március 30., csütörtök 08:22

A demokráciák erősödtek az első, 15 hónapja tartott demokrácia-csúcstalálkozó óta az akkor tett vállalásoknak is köszönhetően – jelentette ki az Egyesült Államok elnöke a Csúcstalálkozó a demokráciáért elnevezésű nemzetközi virtuális konferencia nyitónapján szerdán.

Joe Biden kifejtette, hogy a világtörténelem válaszút előtt áll, a ma meghozott döntések pedig évtizedekre befolyást gyakorolnak a világ folyamatainak irányára.

Az elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok a következő két évben egy elnöki program keretében 690 millió dollárral támogatja világszerte a demokrácia megerősítését.

Joe Biden a több állam- és kormányfő részvételével zajló eseményen elmondta, hogy a 2021 decemberében indított Demokratikus Megújulásért Elnöki Kezdeményezés keretében (Presidential Initiative for Democratic Renewal) az akkori 400 millió dollárhoz a kongresszussal együttműködve 690 millió dollár új forrást biztosítanak a világ országainak az átlátható és elszámoltatható kormányzás erősítéséért, a korrupció elleni harcra, a média szabadságáért, valamint a demokrácia érdekében működő technológiák támogatására.

Az elnök arról is beszámolt, hogy új irodát hoznak létre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) részeként, amely egyebek közt a demokráciával, emberi jogokkal foglalkozik majd.

Joe Biden a demokráciák erősítése érdekében végzett cselekvés egyik fókuszának nevezte, hogy a technológiát a demokratikus kormányzás érdekében, és nem annak aláásására használják. Emlékeztetett arra, hogy ennek a célnak az érdekében írt alá a hét elején elnöki rendeletet a kereskedelmi forgalomban kapható kémprogramok használatának korlátozásáról az amerikai kormányzat számára.

Amerikai adófizetők pénzéből nem részesedhetnek olyan vállalkozások, amelyek termékei emberi jogok megsértését teszik lehetővé – fogalmazott az elnök.

(Borítókép: Joe Biden a Csúcstalálkozó a demokráciáért elnevezésű nemzetközi virtuális konferencián 2023. március 29-én. Fotó: Jonathan Ernst / Reuters)

Rovatok