Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin a földrengés sújtotta területekre látogat Törökországban

2023. március 30., csütörtök 18:35

A török parlamentben, a Nagy Nemzetgyűlésben tett látogatást a köztársasági elnök csütörtökön Ankarában. Novák Katalin csütörtökön megtekinti a földrengés által sújtott régió egy részét, ezt követően pedig találkozik Ahmet Yildirimmel, a HUNOR Mentőcsoport által kimentett 5 éves kisfiúval.

Az államfő Mustafa Sentoppal, a török parlament elnökével folytatott megbeszélést – közölte Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója, melyről az MTI adott hírt.

Az igazgató a megbeszélés témái között említette a múlt havi törökországi földrengést, a magyarok segítségnyújtását, az orosz-ukrán háborút, a Balkán kérdését, valamint egyes országok NATO-csatlakozásának kérdését.

A találkozó hangsúlyos eleme volt a magyar emberek szolidaritása a földrengést követően, valamint a 35 emberi életet megmentő magyar segítőcsapatok szerepe. A török házelnök is megköszönte és nagyra értékelte a magyarok segítségét.

Novák Katalin azt mondta, hogy édesanyaként is átérzi a török családok fájdalmát, s ezért is látogat el a földrengés által sújtott régióba.

Kiemelte, hogy büszke mindazokra, akik az első perctől segítik a törökországi földrengésben érintetteket.

Az ukrajnai háborút illetően a kommunikációs igazgató kiemelte: mindkét fél egyetértett abban, hogy a legfontosabb a béke, s Magyarország köztársasági elnöke méltatta Törökország közvetítő szerepét.

A magyar és a török fél a Balkán kérdésében is egyetértett, mivel Törökország és Magyarország számára is kiemelten fontos a térség stabilitása.

A magyar köztársasági elnök azon a napon látogatott el a török nemzetgyűlésbe, amikor ott tárgyalni kezdték Finnország NATO-csatlakozásának ratifikálását. Ezt Novák Katalin és Mustafa Sentop is pozitívumként emelte ki – hangsúlyozta a Sándor-palota kommunikációs igazgatója.

Novák Katalin csütörtökön ellátogatott az elnöki könyvtárba, ahol török hungarológus hallgatókkal is találkozott.

A köztársasági elnök csütörtökön megtekinti a földrengés által sújtott régió egy részét, ezt követően pedig találkozik Ahmet Yildirimmel, a magyar Mentőcsoport által kimentett 5 éves kisfiúval.

Rovatok