Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit: Minden feltételt teljesítünk, amelyet az Európai Unió kért

2023. március 31., péntek 18:27

Magyarország minden, az Európai Bizottság által szabott elvárást teljesít péntekig – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter az uniós források ügyével kapcsolatban.

Az előző héten már írtunk arról, hogy a magyar kormány tisztviselője szerint jól alakulnak az Európai Bizottsággal zajló tárgyalások, és nagyon közel állnak a megegyezéshez.

Azóta felmerült: nem biztos, hogy a magyar kormány március 31-éig teljesíteni tudja a saját vállalásait. A teljesítése határidőt azonban a magyar kormány tűzte ki, vagyis közvetlen jogi következményei még annak sem lennének, ha némi késéssel teljesülnének a feltételek.

Varga Judit azonban pénteki Facebook-posztjában azt írta, hogy ettől nem kell tartani.

„Ha rajtunk múlik, akkor minden a határidőknek megfelelően teljesül a mai napig.  A 27 szupermérföldkő többségét már az uniós intézmények által nem vitatottan teljesítettük” – írta a miniszter, aki szerint az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyeztetések is a célegyenesben vannak már.

Nincsenek nyitott politikai kérdések, és a labda most a Bizottságnál pattog

 – fogalmazott Varga Judit, majd hozzátette: „Mi továbbra is készen állunk a konstruktív szakmai párbeszédre. A célunk az, hogy a magyar emberek mielőbb hozzájussanak a nekik járó uniós forrásokhoz”.

Navracsics Tibor is bizakodik

A  területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter az InfoRádióban adott interjút, és azt mondta: az egészen biztos, hogy 2023-ban megérkeznek az uniós források, de ő még abban is bízik, hogy egy részükhöz már az év első felében hozzájutunk. 

Arról, hogy a kormány megcsúszott az említett határidővel, azt mondta: más szót használna csúszás helyett, mert az azt jelenti, hogy valaki nem készül el időre, és a másik ehhez nem járul hozzá.

Ezzel szemben az Európai Bizottság jelezte, hogy a maga részéről nem jelent semmi problémát, ha a kidolgozottság érdekében egy-két nappal később fogadjuk el azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket a bizottság fontosnak tart – mondta a miniszter, hozzátéve:

Az Országgyűlés pár nappal később fogja elfogadni ezt a törvénycsomagot, és nem a március 31-i határidővel, de ez az Európai Bizottság tudtával, sőt aktív támogatásával történt.

Egyeztettek az Országos Bírói Tanáccsal, az Országos Bírósági Hivatallal és a Kúriával is.

Az igazságszolgáltatás ügyében ő is azt mondta, hogy a végponthoz közelednek a tárgyalások.

„Törvényszövegről folynak a tárgyalások, ebből adódóan ezek konkrét megoldások, konkrét szövegjavaslatok, ezért is tart tovább. Az Európai Bizottság konkrétan jelezte azt is, hogy mit tart aggályosnak az igazságszolgáltatási rendszer jelenlegi működésében és hatáskör-megosztásában, így a megoldások is konkrétak” – mondta Navracsics Tibor.

Arról, hogy pontosan miért is lenne fontos az, hogy Brüsszellel megállapodjunk, egy fejlesztéspolitikai szakértőt kérdeztünk nemrég.

Rovatok