Index Vakbarát Hírportál

Horror baleset Németországban, heten meghaltak

2023. április 2., vasárnap 09:10

Azonnal lángra kapott két autó abban a hármas karambolban, amely Németországban történt. Heten meghaltak, hárman megsérültek.

Hét ember meghalt abban a balesetben, amely a B247-es úton történt szombat este – írja a Bild. Az információk alapján további három ember megsérült, közülük egy még mindig életveszélyben van.

Három jármű – egy BMW, egy Volkswagen és egy Mercedes – volt érintett a balesetben

– mondta Sandra Knopf, a türingiai tartomány katasztrófavédelmi illetékese vasárnap reggel. Az egyik autó a kanyarban átsodródott a szemközti sávba, így ütközött össze a két szembejövő autóval.

A balesetben érintett járművek közül kettő a karambol után lángra kapott. A felismerhetetlenségig megsemmisültek – az egyik elszenesedett roncs a szalagkorláton feküdt, a másik az úton maradt. A harmadik autó felborulva az út szélén kötött ki.

A riasztott tűzoltók már nem tudtak segíteni az utasokon. A jelentések szerint a hét halott közül hatan halálra égtek. A tájékoztatás szerint az áldozatok között több „fiatal felnőtt” is van.

A lakosokat kezdetben arra kérték, hogy az erős füst miatt tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat. A halálos áldozatok kilétéről egyelőre nincs információ. A B247-es utat a baleset után teljesen lezárták.

Szombaton késő este Bodo Ramelow (Baloldali Párt) miniszterelnök is megszólalt:

Megdöbbenéssel és nagy szomorúsággal értesültem a Schönstedt és Bad Langensalza között történt nagyon súlyos autóbalesetről. Gyászolom a halottakat, és együttérzek a hozzátartozókkal. Annyi élet oltódott ki másodpercek alatt. Ami marad, az a megdöbbenés.

A baleset helyszínén a szakértők most azt akarják kideríteni, hogyan történhetett a baleset, és miért gyulladtak ki olyan gyorsan az autók.

Rovatok