Index Vakbarát Hírportál

Moszkva a NATO-határ küszöbére telepíti a taktikai atomfegyvereket

2023. április 3., hétfő 09:54

Oroszország Belarusz nyugati határaihoz közelebb helyezi el a taktikai nukleáris fegyvereket, amelyeket az országba tervez telepíteni – jelentette ki Borisz Grízlov, Oroszország minszki nagykövete április 2-án a belorusz állami televízióban.

Grízlov nem pontosította, hogy a fegyvereket hol helyezik el, de megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök utasításának megfelelően július 1-jéig elkészül egy raktár, amelyet aztán Belarusz nyugati részébe helyeznek át – számolt be a Reuters.

Moszkva a napokban jelentette be a nukleáris fegyverek belorusz telepítésének tervét, azt állítva, hogy ezt válaszul teszi a „nukleáris eszkalációra”, hogy Nagy-Britannia szegényített uránt tartalmazó páncélokat és lőszereket szállít Ukrajnának. James Cleverly brit külügyminiszter az orosz vádakra reagálva azt mondta,

csak azért, mert a szegényített uránt tartalmazó lőszerek címében szerepel az urán szó, ezek nem nukleáris lőszerek, hanem tisztán hagyományos lőszerek.

Belarusz északon Litvániával és Lettországgal, nyugaton pedig Lengyelországgal határos, amelyek mind a NATO keleti szárnyának részét képezik, amelyet Oroszország ukrajnai inváziója után további csapatokkal és katonai felszerelésekkel erősítettek meg.

Nyugat aggódik az atomfegyverek miatt

Az Egyesült Államok és Ukrajna szövetségesei aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket telepít Belaruszba. Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, Putyin közölte, hogy szerinte mindez azért nem sérti az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló sokoldalú szerződést, mivel az Egyesült Államok már rendelkezik ilyen fegyverekkel Európában.

A belorusz külügyminisztérium később közleményben indokolta meg együttműködését Oroszországgal, rámutatva, hogy Minszk a „Nyugattal szembeni védekezés” jegyében jár el.  „Az elmúlt két és fél évben Belarusz korábban nem látott politikai, gazdasági és információs nyomásnak volt kitéve az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és NATO-szövetségeseik, valamint az Európai Unió tagállamai részéről” – áll a közleményben.

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban leszögezte, hogy nem adja át a nukleáris fegyvereit Belarusznak, csupán telepíti azokat, míg Aljakszandr Lukasenko belorusz elnök azt mondta, azt is megengedné Oroszországnak, hogy szükség esetén interkontinentális atomrakétákat telepítsen Belaruszba.

Rovatok