A bécsi Hauptbahnhoftól öt villamosmegállónyira egy kicsit Törökországban találtuk magunkat. Az V. kerület (23 kerület van az osztrák fővárosban), a Margareten városrész nagyrészt róluk szól még akkor is, ha a két évtizeddel ezelőtti adatok szerint a szerbek és a montenegróiak többségben voltak 7 százalékkal a 4,4 százaléknyira mért törökök előtt. Az osztrákok a Margareten városrészben számszakilag elenyésző kisebbségben vannak. Ha átlagoljuk ezt a matekot, akkor a törökök jönnek ki győztesen, de annyira nem mélyültünk bele, hogy ezt személyesen mindenkitől végigkérdezzük.

Elgondolkodtunk egy picit, hogy évszázadnyi csatározások után pár száz évvel a törökök csak teret nyertek békésen maguknak Nyugat-Európában. Mi ennek a bécsi szeletét láttuk, és annyi jött le belőle, nem uralják a kerületet, hanem élnek. 

Egymást érik a pékségek, a török streetfood büfék, éttermek, ékszerboltok. Három nap alatt egy hangos szót nem hallottunk, még éjjel sem. Az egyik étterem ajtajában kétnyelvű felirat hirdeti németül és angolul, a vendégeket tisztelettel kérik, ne hangoskodjanak sem belül, sem kívül. 

Békésen szemlélődnek a tereken, ha mosolygunk, visszamosolyognak. A nők többsége hidzsábot hord, de azt sem feddik meg, aki nem takarja el a haját kendővel. Egymás között törökül beszélnek, imitt-amott szláv hangok is belevegyülnek másoktól, a németet saját nyelvükként használják, és az angol sem okoz gondot.

Schönbrunn tényleg szép

A szállodában a személyzet tagjai lehet, hogy valamennyien osztrák állampolgárok, de származásukat tekintve Európa vagy Ázsia délebbi részéből jöhettek akár első vagy sokadgenerációsként. Nem firtatjuk, nagyon kedvesek, gördülékeny angolsággal, mosolyogva magyarázzák, merre is érdemes ellátogatni.

Például Schönbrunnba, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik szentélyébe. Eltévedni nem könnyű, ott kell visszaszállni a villamosra, ahol korábban le, továbbmenni két megállót, ott a helyi négyes metróra fel, és a harmadik állomástól három perc sétára már a kastélypark bejáratánál vagyunk. 

Aki nem ismerné Schönbrunn történetét, rövid kivonat következik. A 15. századtól 1642-ig a Katerburg állt itt, amely Hermann Bayer bécsi polgármester vidéki házaként is szolgált. 1569-ben került a Habsburgok kezére, amikor II. Miksa császár megvásárolta, és udvari birtoknak nevezte ki. A monda szerint a Schönbrunn elnevezés 1612-ből származik, amikor Mátyás császár (II. Mátyás néven magyar király) egy vadászat közben rátalált a Szép kútra (azaz a Schöne Brunére).

A vadászkastély építése 1696-ban kezdődött, a kertet pedig Jean Trehet 1695-ben kezdte tervezni. A kastély sokáig befejezetlen maradt. 1724-ben VI. Károly császár megvásárolta I. Lipót özvegyétől. Később leányának, Mária Teréziának adta, aki mindig is rajongott a kastélyért és a kertjéért. Mária Terézia uralkodásának kezdetével, 1740-ben Schönbrunn az udvari élet központjává vált.

1765-ben az addigra megözvegyült Mária Terézia férje terveinél egyszerűbben fejezte be a birtok udvarának kialakítását. Ő építtette a Neptun kutat és a gloriette-et is.

A 19., században I. Ferenc József uralkodása alatt változott valamit Schönbrunn. A császár, aki itt töltötte ifjúságát, később rezidenciájául választotta a kastélyt, és itt is halt meg 1916. november 21-én.

1918-ban, a Monarchia bukása után az újonnan alakult Osztrák Köztársaság lett a kastély tulajdonosa, és a gyönyörű szobákat múzeummá alakították át. 1945-ben a főépületet és a gloriette egy részét eltalálták a szövetséges légierők bombái.

Az időjárás nem kegyes, ezért csak gyors terepfelmérés és a sokszoros ámuldozás után a megegyezés, a szombatot erre szánjuk.

A húsvét romantikája

Az ok kettős. Egyrészt napsütést és meleget ígér az előrejelzés, másrészt pedig mert aznap kezdődik a hagyományos húsvéti vásár, az Ostermarkt Schloss Schönbrunn. Ez kicsit olyan, mint Budapesten a karácsonyi vásár, csak teljesen más. Abszolút családi program, gyerekfoglalkozásokkal, húsvéti játékokkal, apáéknak, anyáéknak pedig kulináris Kánaánnal. 

Aki végig tud menni a két pavilonsoron úgy, hogy nem indul el bőszen a nyáltermelése, az alaposan belakmározott otthon indulás előtt, vagy aszkéta. Természetesen találkozunk magyar árusokkal is, de annyira közel van Bécs akár a magyar fővároshoz, hogy nem kihívás honfitársakkal összefutni.

A hatalmas tömeg láthatatlan koreográfia szerint mozog, senki nem ütközik, lökdös vagy háborog. Nyugodt, békés emberek sétálnak és rendületlenül mosolyognak.

Van miért, mert a látni-, inni- és harapnivalók mellett a fülnek is szolgálnak. Ottjártunkkor éppen a Holy Moly Jazzband Deluxe lépett fel, ami enyhe túlzás, mert valamennyien ültek, és a deluxe is csorbát szenvedett, mert zongorista nélkül játszottak jazzsztenderdeket, de azokat bitang jól. Finom, lágy, szvinges hatás, a hangerő a sokon innen. 

A két gitárost látva akár egy ZZ Top Tribute Bandre is hajaztak volna, de Rupert Träckler gitárjátéka szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy itt most a smooth jazz varázsolja el a nagyérdeműt, hálásan megköszönve a szólók utáni tapsokat. A 2013-as ausztriai The Voice-ban feltűnt, osztrák születésű Deniz Malatyali pedig a bécsi konzervatóriumban remekre csiszolt hangján csalta elő a publikum mosolyát. A bécsi koncerten éppen nem játszották, de a társulat bemutatta korában azt is, hogy lehet akár egy Nirvana-klasszikust szvingben előadni. Íme:

Egyszer azonban minden véget ér, és az ingyenesen látogatható park még nem mutatta meg sok ezer csodáját. A tömeg itt már ritkásabb, de ezen belül is csak az edzettebbek vágtak bele a nagy kalandba a Neptun kútnál kezdődő emelkedőnek, amelynek tetején a sokszor megénekelt Belvedere épület, a Mária Terézia emeltette gloriette áll, amely valaha ebédlőként szolgált, és a maga módján ma is, hiszen az alapvetően kávézó és cukrászda némi éttermi szolgáltatást is nyújt, de nagyon különleges ételekre nem kell számítani, a virsli mustárral már a kínálat teteje.

Viszont a sütikínálat káprázatos, és nem először kell szembesülni azzal, hogy Sisi kultusza errefelé valamivel nagyobb, mint I. Ferenc József császárunké, akiről már nem tudjuk, szerinte ez nagyon szép, nagyon jó, és ezzel meg van-e elégedve (bár a császárnak tulajdonított mondat állítólag csak legenda).

Az viszont biztos, az uralkodót egy sütimorzsa sem őrzi, míg Mozartnak és Beethovennek jutott édességnév. De a leghívogatóbb mégiscsak a Sisi torta, amely mandulás sütemény nugáttal és narancslikőrös krémmel, grátiszban pedig egy, a császárné arcmását idéző csokitallérral. Na ezzel viszont nagyon meg voltunk elégedve.

Az épület jellegéhez hűen a kilátás pazar volt, de a gyönyörködés után a kastélypark még annyi látni- és sétálnivalót kínált, hogy az állatkertre már nem jutott idő.

A Musikverein varázsa

Mert várt kora este a bécsi Musikverein, annak is a Brahms terme, ahol aznap a kamarazene ült diadalt. Egy Mozart- és egy Haydn-vonósnégyes után – a bécsi klasszicizmus triumvirátusának jegyében – Beethovennek kellett volna következnie. De a szünet után nem az jött, hanem Vivaldi nagy klasszikusa, A négy évszak a vendégzenészekkel kiegészített Haydn Quartett előadásában.

A barokk zene egyik legkiemelkedőbb műve igazi jutalomjáték a szólistának. A vonósnégyes vezetője, Fritz Kircher élt is ezzel a lehetőséggel, briliáns vonótechnikával uralta az előadást. Bár azt nem is halkan kell megjegyezni, a főleg lassúdad pizzicatós kíséretre támaszkodó largo tételt ilyen eszeveszett tempóban még soha ezelőtt nem hallottuk, de ez is bizonyára egy koncepció része volt (tud a hó gyorsan is esni), nem pedig azért volt a hajsza, mert indult a busz.

A közönség hálája nem maradt el, de észrevehetően más a koncertkultúra Bécsben, mint Magyarországon. Az álló ováció akkor is jár, ha nem ez volt minden idők legkiemelkedőbb produkciója, és nyoma sincs a magyar, ütemessé váló, lassúból egyre gyorsabb tempóra váltó kollektív tetszésnyilvánításnak. Itt mindenki saját meggyőződése és tempója alapján ütögette össze a tenyerét.

Hazafelé tartva a lágy szélben sokadszorra is megállapítottuk, Bécsbe beköszönt a tavasz, és köszöni szépen, jól érzi magát.

(Borítókép: Jernei Gábor / Index)