Index Vakbarát Hírportál

Egy váratlan teszt miatt késelt egy 16 éves fiú egy bukaresti iskolában

2023. április 6., csütörtök 08:38

A román fővárosban található „Ion Creanga” Főiskola egyik tanárát megkéselte egyik diákja az óra elején. Az erőszakra azért kerülhetett sor, mert váratlanul szeretett volna tesztet íratni a tanár.

A bukaresti Fővárosi Rendőr-főkapitányság jelentése szerint 12 óra 40 perc körül a 112-es segélyhívón riasztották a rendőrséget, jelezve, hogy az egyik oktatási intézményben egy tanárnőt késelt meg egy diákja.

A japán nyelvtanárt egy 16 éves diák szúrta meg, miután bejelentette a meglepetéstesztet, mondta a támadó egyik diáktársa, aki az incidens idején jelen volt az osztályteremben.

A 16 éves fiút, aki a társai szerint visszahúzódó személyiség volt, a gyilkossági osztály rendőrei hallgatták ki.

Az oktatási minisztérium kijelentette: „határozottan elítéli az iskolai környezetben elkövetett bármilyen jellegű agressziót, függetlenül attól, hogy az a diákok, a tanárok vagy az oktatási intézményekben dolgozó személyzet más kategóriái ellen irányul”.

A News.ro által idézett orvosi források szerint a megtámadott tanár állapota stabil, eszméleténél van és együttműködő. Multidiszciplináris csapat konzultált vele, és kiderült: nem igényel kórházi kezelést. A tanárnő a támadásban felületi sérülést szenvedett, amelyet végül összevarrtak.

Rovatok