Index Vakbarát Hírportál

Lelőttek egy tinédzsert, aki lopott autóval menekült a rendőrök elől

2023. április 6., csütörtök 10:48

A 17 éves Dalaneo Martin március 18-án egy lopott terepjáróban aludt, amikor a rendőrök rajtaütöttek. Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálódik az ügyben.

A rendőrök szombat reggel bukkantak a lopott autóra Washingtonban, egy bejelentést követően.

A testkamerás felvételeken látszik, ahogy lopakodva megközelítik a járművet, hogy letartóztassák a benne alvó elkövetőt. Ezt követően feltépik a kocsi ajtajait, majd az egyik rendőr sikertelenül próbálja kirángatni a fiút a volán mögül, egy másik pedig beül a hátsó ülésre.

A tolvaj hirtelen beletapos a gázba és elhajt, a hátsó ülésen lévő rendőrrel együtt, aki először megállásra szólítja fel, majd rálő az előtte ülő fiúra.

Az autó másodpercekkel később belehajt egy ház oldalába. Ezt követően a rendőrök próbálnak segíteni a fiún, de már hiába.  Az eset után az autóból egy fegyver került elő – feltételezhetően a tolvajé.

Az igazságügyi minisztérium szerdai közleményében részvétét fejezte ki a tinédzser családjának és barátainak. Az amerikai parkőrség szakszervezetének elnöke,   Kenneth Spencer  kiállt a rendőr mellett, aki szerinte jogszerűen járt el – idézi a BBC.

A lap szerint a tinédzser édesanyja azt akarja, hogy a lövéseket leadó rendőrt kirúgják és felelősségre vonják.

Rovatok