Több mint tíz évig tartották láncra kötve 28 éves, fogyatékkal élő lányukat szülei a romániai Baróton – közölte csütörtökön a sepsiszentgyörgyi ügyészség.
A rendőrség kedden, április 4-én hivatalból indított eljárást a székelyföldi városban élő család két idősebb tagja ellen, miután felmerült a gyanú, hogy fogva tartják fogyatékkal élő lányukat – számolt be közleményében az ügyészség.
A helyszínre kiszállva a rendőrök a 28 éves nőt 80-100 centiméter hosszú láncra kötve találták, melynek másik végét egy méretes szekrényhez erősítették.
A lánc zárt lakattal volt a szekrényre, illetve a nő bokájára szerelve, egy négyzetméteren engedve számára a mozgást. A szoba, amelyben a nő tartózkodott, kívülről volt kulcsra zárva – közölte a nyomozó hatóság.
Az ügyészek a vizsgálatok nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a fiatal nőt 2012 óta tartotta többnyire láncra verve családja. A fiatal nő hivatalos gondozójává kinevezett apa és felesége ellen illegális fogva tartás vádjával indult bűnvádi eljárás, harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték őket.
A Maszol hírportál úgy értesült, hogy a kihallgatáskor a szülők azzal védekeztek, a saját érdekében kötözték meg mentális betegséggel küzdő lányukat, nehogy megsérüljön, például megégesse magát. A kiszabadított nőt kórházba vitték kivizsgálásra, a több évig tartó fogva tartás súlyosan árthatott egészségének – közölte az ügyészség.