Index Vakbarát Hírportál

Több ezren maradtak áram nélkül a jégviharok miatt Kanadában

2023. április 7., péntek 21:25

Továbbra sem működött az áramszolgáltatás több százezer háztartásban Québecben pénteken, két nappal a Kanada keleti részén átsöprő jégvihar után. A természeti katasztrófa két emberéletet követelt, és jelentős károkat okozott, mindenekelőtt Montrealban.

Az ónos eső által érintettek több mint egyharmadánál visszakapcsolták az áramszolgáltatást, de pénteken még így is mintegy 630 ezer háztartás volt áram nélkül a Hydro-Québec áramszolgáltató közlése szerint.

Montrealban – ahol az áramkimaradások mintegy felét észlelték – hat menedékszállást nyitottak az áram nélkül maradt lakók számára. A szállások napközben is nyitva tartanak a hosszú húsvéti hétvégén.

A hatóságok szerint az ítéletidőnek Kanadában két halálos áldozata van:

Ontario keleti részében egy helyi lakosra rádőlt egy fa, egy hatvanéves québeci férfit pedig egy faág sebesített meg halálosan a kertjében.

A montreali városháza több száz alkalmazottja dolgozott pénteken is az utcákon, főként a parkokban, ahol számos faág borította a talajt, miután letörtek a jég súlya alatt.

Az 1 Celsius-fok körüli hőmérsékletnek köszönhetően a jég már elolvadt, de továbbra is erősek a széllökések.

A vihar Québecet és Ontariót, a két legnépesebb tartomány sújtotta. Québecben legutóbb 1998-ban volt ennél súlyosabb áramkimaradás, amikor az ónos eső után hetekig tartó káosz uralkodott a térségben.

Rovatok