Index Vakbarát Hírportál

Csaknem ötven embert gyilkoltak meg ismeretlen fegyveresek Nigériában

2023. április 7., péntek 20:11

Ismeretlen fegyveresek rátámadtak egy falura Nigéria középső részén, mintegy ötven embert meggyilkoltak – közölték pénteken helyi vezetők. A támadást szerdán követték el a Benue állambeli Umogidiben, ahol mindennaposak az összecsapások a nomád állattenyésztők és letelepedett növénytermesztők között a földekért folytatott harcban.

Legkevesebb negyvenhat holttestet találtak a támadás után, de sokan eltűntek, és az áldozatok száma még emelkedhet – mondta az AFP francia hírügynökségnek Benue állam kormányzójának biztonsági tanácsadója.

Oayul Hemba a térségbeli állattenyésztőket okolta, akik az elmúlt hónapokban már több alkalommal is rátámadtak helyi közösségekre.

A tanácsadó elmondta, hogy katonákat küldtek a körzetbe, és azóta nyugodtabb a helyzet.

A Bola Tinubu megválasztott elnök előtt álló egyik legfontosabb feladat a vidéken tomboló erőszak lesz: egyaránt szembe kell néznie a dzsihadista lázadással az ország északi részén és a szakadár törekvésekkel a délkeleti régióban.

Az ország északnyugati és középső térségeiben az erőszak bűnözésbe torkollott, fegyveres bűnbandák rohanják le a falvakat, és rabolják el lakosok tucatjait váltságdíj fejében.

Rovatok