Ahhoz, hogy megértsük, miért olyan rettenetesen komoly az a fejlődés, amin fél évszázad alatt ez az egykori gyöngyhalászfalucska átment, fontos felidézni a kezdeteket.
A XIX. század elején a Perzsa-öböl partján fekvő Abu-Dzabi körül élő törzsek között némi viszály támadt. Dubajt az Al Falasza klán létesítette, de Abu-Dzabi fennhatósága alatt maradt. Majd 1833-ban az Al Falasza egyik rokon klánja, az Al Maktúm klán Bani Yas nevű törzse mintegy 800 tagjával betelepült Dubajba. Szépen lassan átvették a politikai és gazdasági irányítást a településen.
A lényeg, hogy a dubaji öböl már akkoriban is egyfajta kereskedelmi gyűjtőpontként működött a térségben. A falu halászatból és gyöngyhalászatból élt. Az 1830-at követő fél évszázad szerény fejlődése után a század végén a helyi vezetés jelentős gazdasági reformokat hajtott végre, fellendítve a kereskedelmet. A dubaji emír pedig szívesen fogadta a kereskedőket, és csökkentette a kereskedelmi adók összegét is.
A XX. század elején Irán közelsége miatt egyre több iráni kereskedő telepedett le Dubajban, amely továbbra is gyöngyhalászatáról volt híres. Azonban amikor Japánban rájöttek, miként lehet mesterségesen előállítani gyöngyöt, akkor bizony a gyöngyipar beszakadt. Nem jelentett sok jót az 1920-as évek általános gazdasági válsága sem. Az 1950-es években érkezett csak meg az áram és a telefonszolgáltatás a településre, akkoriban, amikor a britek Sardzsából Dubajba helyezték át a közigazgatási hivatalaikat.
Állandósultak a határviták és villongások Abu-Dzabi és Dubaj között, aminek az vetett véget, hogy 1971 decemberében Dubaj, Abu-Dzabi és öt másik emirátus megalapította az Egyesült Arab Emírségeket, két évvel később közös pénzre váltottak, ez lett a dirham.
2023 áprilisában 1 dirhamért 100 forintot kellett adni.
A végső lökést az adta, amikor 1966-ban olajat találtak Dubajnál. Ezután a város jelentős engedményeket nyújtva csábította magához a nemzetközi olajipari vállalatokat, amelyek a kitermeléshez külföldi munkások tömegét alkalmazták, elsősorban indiaiakat és pakisztánokat. A robbanásszerű bővülést jól mutatja, hogy – becslések szerint – 1968 és 1975 között 300 százalékkal nőtt a lakosság lélekszáma.
Dubaj tengeri kereskedelmi jelentőségét kívánták növelni azzal, hogy 1979-ben megnyitották az addig épült legnagyobb mesterséges kikötőt, Dzsebel Alit.
Komoly hatással volt Dubaj fejlődésére az öbölháború, amely 1990-ben tört ki, amikor Irak lerohanta Kuvaitot, majd az amerikaiak kiszorították az iraki hadsereget az öböl menti miniállamból. Elsősorban a dubaji bankszektort rázta meg a válság, viszont a bizonytalan kuvaiti helyzet miatt – idővel – sok külföldi kereskedelmi vállalat helyezte át kuvaiti és bahreini székhelyét Dubajba. Az öbölháború után kilőttek az olajárak, ami roppant jelentős bevételeket hozott Dubajnak, és arra ösztönözte a várost, hogy globális üzletközponti szerepének kialakítására és a turizmus felfuttatására fókuszáljon.
Rásid bin Szaíd al-Maktúm sejk vezetése alatt megindult a város építészeti átalakítása is. A modern kikötők mellett megépült például a dubaji világkereskedelmi központ, és egymás után sorjáztak a csodák. Persze nemcsak építészeti csodákat fedezhetünk fel a városban, hanem olyan rejtett gasztronómiai ékszerdobozokat is, amelyeket nemhogy kár, de hiba lenne kihagyni.
Tökéletes egy déli ízkalandra az Orfali Bros, Bistro névre keresztelt hely. A város központi részén, de nem túl forgalmas helyen található. Filozófiája szerint a hagyományos közel-keleti ízeket keveri a világ legkülönbözőbb konyháiból átemelt megoldásokkal. Az előző évtized közepén alapította három testvér, majd a koronavírus-járvány idejére takarékra vették vissza a kiszolgálást, igazából a 2021. végi járványügyi lazítások után kapcsoltak teljes sebességre.
Az étlapon található ételek mindegyikének története van. Mivel a három testvér állandóan jelen van az étteremben – Mohamed, Omar és Vasszim –, így valamelyikük mesélni fog. Nekünk Mohamed segített eligazodni konyhájuk rejtelmei között. Mint fura, fekete keretes szemüvege mögül meséli, mindhárman Szíriában születtek, jóval a mostani polgárháború előtt, a mesés kikötővárosban, Aleppóban. Gyerekkorukban állandóan nagyanyjuk mellett sündörögtek a konyhában, ott sajátították el a hagyományos arab ételek receptjeit, de mindegyiket továbbgondolták.
Határozottan nem fine dining, amit csinálunk, és emberléptékűek az adagjaink is
– meséli Mohamed, és ezt valóban igazolják a gasztronómiai megoldások. Az ételek elnevezése sem mindennapi, én nem gondoltam volna, hogy a Gyere velem Aleppóba főétel egy szíriai kebabot takar, amelyet azonban wagyu marhából készítettek, de meggyel, fenyőmaggal, fahéjjal és petrezselyemmel bolondítottak meg.
Mohamed ma már nevetve meséli, hogy az újranyitás után egy idővel elkezdtek fogyni a vendégek. Amikor alaposabb nyomozásba kezdtek, kiderült, hogy sokan hiányolták az étlapról a burgert, amit máshol magától értetődően kínáltak, az Orfali testvérek azonban lehagytak a menüről. Ez olyan központi kérdés lett, hogy ki kellett találni valami egyedit.
A sajtburger buciját az egyik testvér készíti különleges eljárással, amitől az szinte pillekönnyű. Ezt töltik meg hatvan napig érlelt olasz marhaszalámival, és pakolják meg sajtkülönlegességekkel.
Ugyanígy kikényszerítte az ízközönség az olasz ételeket. Speciális nápolyi pizzát kellett hát Mohamednek megálmodnia, amely máshol nem kapható. Ennek tésztáját is a pékáru előállításával foglalkozó testvér kísérletezte ki. A lényeg a habkönnyű, enyhén ropogós tészta, amelyre a feltétek mellé aszalt paradicsom, menta és aleppói bors is kerül, ahogy az a képen Mohamed kezében látszik.
Nem véletlen tehát, hogy az Orfali 2022-ben Michelin-csillagot kapott.
A klasszikus dubaji álom a Palm Dzsumeira, vagyis a mesterséges Pálma-sziget, ahol szintén meglepő gasztroélmények leselkednek ránk. Mielőtt odaérnénk, érdemes megállni az odavezető út elejénél épült View at the Palmnál. Egy hatalmas kilátó, ahonnan tökéletesen láthatók a pálmalevelek a tengerben, az „ágakon” épült házsorokkal, amelyeknek külön-külön kis tengerparti strandja van. A körkilátó 240 méter magas, ahová pillanatok alatt felvisz a lift, és naplementekor körbepillantva látható a város hihetetlen mennyiségű felhőkarcoló-csodája.
A földszinten bemutatják, hogyan épült évek alatt a mesterséges sziget, hány millió tonna homokot és követ kellett hozzá megmozgatni, elég beszédes, ha arra gondolunk, hogy a Pálma-szigetet a nyílt tengertől óvó, félkör alakú hullámtörő 11 kilométer hosszú.
A View at the Palmról is szembetűnik Dzsumeira egyik különlegessége, az Atlantis szálloda.
Méretét tekintve nekem úgy tűnt, mint a Keleti pályaudvar háromszor. 1500 szobája van, de vannak benne magáningatlanok is. A megnyitón Kylie Minogue énekelt szerény kétmillió dolláros gázsiért, és amit az ember el tud képzelni, annyiféle üzlet található a széles passzázsokon, amelyeknek központjában egy többemeletes, az épületbe beépített akvárium látható csodálatos tengeri élővilággal. Este a gyerekek legnagyobb örömére búvárok etetik a halakat, köztük a hatalmas rájákat. Az akvárium méretét talán jól illusztrálja, hogy egy komplett elsüllyedt fa hajóroncsot is elhelyeztek benne.
17 étterem található a gigantikus létesítményben, a világ szinte minden konyháját felvonultatva. Az egyik legújabb a 2022 decemberében megnyílt En Fuego. Egyértelműen a latin-amerikai világ színeit, fényeit, tárgyait közel hozó étterem, amely minden helyet kihasznál, hogy megragadja a vacsorázók figyelmét. A menyezeten OT sportautó függ, csakúgy, mint egy flamingónyakú csillár, de már az ajtóban meghökkent bennünket egy életnagyságú, fából készült, rikító színűre festett bikaszobor.
Az ételek alapvetően a latin-amerikai konyhát hozzák, alap a kukorica, de a hagyományos ételek, mint a tacotál, szintén kerék nagyságú tányéron érkezik, mennyiségben nincs hiány. Félve a nagy adagoktól szerényen egy marhahúsos burritóval szerettem volna szorosabb barátságot kötni, ám amikor kihozták, a döbbenettől elállt a szavam, és meg kellett kérdeznem, milyen mennyiségű darált marhát préseltek bele. Mint kiderült, az alapburritót 40 deka hússal szervírozzák, plusz a köret.
Ezt mesebeli nevű koktélok előzték meg, majd vacsora közben a latin zene először tangóra váltott, és az asztalok között feszes lépésekkel mutattak be lélegzetelállító figurákat a táncosok. Őket nem sokkal később kubai salsatáncosok követték, de feltűntek légtornászok és tűzzsonglőrök is. Az idő pedig gyorsan röpült a remek műsorral.
Ha éppen európai konyhára fáj a fogunk, akkor sem fog ki rajtunk Dubaj. Ugyanis az egyik legrégebbi, patinás, nemrégiben felújított szállodájukban, a Jumeirah Beach Hotel tetején van a nemrégiben nyílt Bastion nevű étterem.
A franciás név nem véletlen, hiszen a séfek is a francia konyha élvonalából érkeznek. A csendes, remek kiszolgálású helyen a vacsora a szokásos darabolt bagettel és könnyű vajkrémmel kezdődik. Majd pedig a tengeri étkek irányába elvitt érdeklődés nyomán sorjáznak a fogások, amelyekhez a ház által ajánlott különleges vörös- és fehérborok passzolnak.
Az étterem szinte minden részéről rálátni a klasszikus, nyílt tűzű konyharészre, amelyet folyamatosan a francia séf ural, és szinte valamennyi fogást maga készít, vagy instruálja azok helybeli elkészítését. A menüt a különleges ráksaláta nyitja, amelyet alapos körültekintéssel készített halfogások és húsételek követnek. A sort olyan édességkülönlegesség zárja, ahol a brownie-szerű sütemény belsejében forró csokoládé olvadozik, miközben a kompozíció tetején egy gombóc házi készítésű vaníliafagylalt mosolyog.
Persze aki a hely szellemét keresi Dubajban, annak sincs nehéz dolga.
A környezet, a sivatag, az egykori beduin lét a mai napig vonzza az idelátogatókat. Különösen akkor, ha az arab gasztronómiát ötvözni lehet egy kis sivatagi szafarival. A NARA Desert Experience például a dubaji Sivatagi Természetvédelmi Területen alakított ki néhány perces dzsiputazással elérhető kis tábort a semmi közepén.
Késő délután megérkezünk a kocsikkal, és egy sátorlapokkal árnyékolt, kényelmes ülőalkalmatosságokkal, szőnyegekkel felszerelt csodavilág közepébe csöppenünk. A táborban minden van a vendégeknek, nyílt tűzön grillezés, helyben sütött, vékony tésztás pizza, koktélok és hideg üdítők.
Állandóan történik valami, van, hogy egy sólymász mutatja be tudományát évek alatt kiképzett madarával, amelyet bárki megsimogathat, miután a fejére kerül a csuklya. Odébb hat teve hasal a homokban, és várja a tevegelés szerelmeseit, akik kettesével felkapva a tevék hátára azonnal indulnak is egy körre a sivatagba.
Aki szereti, egyedi arab motívumokat varázsolhat magára hennázással, vagy aki egyszerűen csak pihenne, és a dűnék látványában gyönyörködne, azt is megteheti vízipipa társaságában. De a gyerekek még az íjászatban is kipróbálhatják magukat, egészen naplementéig, amikor is mindenki igyekszik megörökíteni a nem mindennapi látványt, ahogy a sivatag nyugati szélén alábukik a napkorong.
Ezután hihetetlen gyorsan kezd lehűlni a levegő, és nagyon elkel a pulóver vagy a könnyű dzseki. A tábor lakói elindulnak egy fából készült lépcsősoron egy kisebb völgybe, amely pillanatok alatt fényárba borul, és a sátort formázó központi színpad körül félkörben elhelyezett asztaloknál elkezdődik a beduin lakoma. Az arab konyha minden eleme megjelenik az asztalokon, csirke, birka, marha formájában, de volt még pulled lamb, vagyis tépett bárányhús, olyan finoman elkészítve, amilyet még a világon sehol nem ettem. Mindemellé különböző öntetek, krémek, zöldségek és köretek.
Persze ez nem egy csendes vacsora, hiszen közben a színpadon zajlik a műsor, amelyben hastáncosnők brillíroznak, persze amikor a ramadán ünnepe van, akkor ez a mutatvány nincs a programban. Ezt követik a kerengő dervisszerű táncok, a kardművészeti bemutatók és a tűzzsonglőrködés. Táborzáráskor pedig a vendégeket ugyanúgy dzsipeken viszik vissza a főút melletti parkolóba, ahol át lehet szállni a saját járművekbe.
Egy ilyen szemet és gyomrot gyönyörködtető este élménye pedig minden bizonnyal élete végéig elkíséri az embert.
(Borítókép: Turisták a Burdzs Kalifánál. Fotó: Salih Seref / Anadolu Agency / Getty Images Hungary)