Index Vakbarát Hírportál

Holttesteket találtak a leomlott ház romjai alatt Marseille-ben

2023. április 10., hétfő 06:55

Eddig két holttestet találtak a dél-franciaországi Marseille-ben összeomlott négyemeletes lakóház romjai alatt, legalább hat embert még mindig keresnek – közölte a helyi tűzoltóság hétfőre virradóra. A hatóságok azt közölték, az eltűntek között nincs gyerek.

Benoit Payan, a város polgármestere leszögezte: továbbra is gőzerővel folynak a mentési munkálatok. Magát az éjszakát a „fájdalom éjszakájának” nevezte.

A lakóház szombat éjjel omlott össze, a hatóságok gyanúja szerint robbanás miatt, a mentési munkálatokat pedig nehezítette, hogy a ház összedőlését követően tűz keletkezett a romok alatt. A négyemeletes ház melletti két másik épület egyes részei szintén leomlottak.

A katasztrófa hírére a helyszínre érkezett Gérald Darmanin belügyminiszter is. Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren kifejezte együttérzését az érintettekkel és hozzátartozóikkal. Élisabeth Borne miniszterelnök szintén a Twitteren írt aggodalmáról és együttérzéséről.

Az ok egyelőre nem ismert

A robbanás okát egyelőre nem sikerült megállapítani, ugyanakkor előtte többen erős gázszagot éreztek. 

Egyelőre nem tudjuk, hogy mi okozta a rendkívül nagy robbanást

– mondta vasárnap Gérald Darmanin belügyminiszter. Az épülettel kapcsolatban korábban nem merült fel probléma.

A belügyminiszter, aki vasárnap reggel utazott el a helyszínre, elmondta: elővigyázatosságból körülbelül 30 környező lakás lakóit evakuálták. 

Rovatok