Index Vakbarát Hírportál

Majdnem lelőttek egy brit repülőgépet az oroszok a Fekete-tenger felett

2023. április 10., hétfő 07:13

Az orosz haderő kis híján lelőtte a brit légierő egyik repülőgépét a Fekete-tenger felett – derült ki a nemrég kiszivárgott pentagoni dokumentumokból.

Az utóbbi napokban szigorúan titkos dokumentumok szivárogtak ki az amerikai hadvezetés köreiből. Az eset az első nagyobb szivárgási incidens volt az amerikai oldalon a háború kezdete óta, és komoly következményei lehetnek.

A dokumentumokból derült ki az is, hogy hónapokkal ezelőtt nagyon kevés híja volt annak, hogy tovább eszkalálódjon az ukrajnai háború. Az egyik iratban ugyanis az amerikai hírszerzés azt részletezte, hogy

szeptember 29-én, a Krím félsziget partjaitól nem messze majdnem lelőtték az oroszok a brit légierő egyik felderítőgépét.

A hírszerzők szerint a britek gépe egy Boeing RC–135 „Rivet Joint” volt, amely rádiójeleket és egyéb elektronikus üzeneteket tud észlelni.

Az esetről Ben Wallace brit védelmi miniszter tavaly októberben be is számolt a brit törvényhozás alsóházában. Közölte, hogy két orosz SZU–27-es vadászgép elfogta a brit repülőt – az egyik nagyjából 5 méterre meg is közelítette azt –, és azt is elmondta, hogy az egyik orosz gép távolról kilőtt egy rakétát is, de állítása szerint

az csak egy „technikai meghibásodás” következménye volt.

A miniszter akkor azt mondta, hogy egyeztettek is erről az esetről orosz katonai tisztviselőkkel is. Azt viszont nem mondta el, hogy az orosz gép kis híján gyakorlatilag lelőtte a britet – holott az amerikai hírszerzés ezt állítja.  

Az Aerospace Intelligence nevű blogon korábban közzétették a brit gép útvonalát is a Flightradar24 alapján. Továbbá azt is közölték, hogy az incidens után a Rivet Joint gépek folytatták a missziókat, de az eset után vadászgépes kíséretet is kaptak. 

Eszkalálódhatott volna a háború 

A The Washington Post mindezt úgy összegezte, hogy ha ez megtörtént volna,

akkor azzal az Egyesült Államok és a NATO közvetlen részesévé válhatott volna az ukrajnai háborúnak.

A lap szerint az eset arra is rávilágít, mennyire pengeélen táncolnak a nyugati hatalmak akkor, amikor minél több információt próbálnak begyűjteni a háborúról, és igyekeznek támogatni az ukránokat, sok esetben akár ezekkel az információkkal is. 

A kiszivárgott dokumentumot egyébiránt „SECRET/NOFORN” minősítéssel látták el, ami azt jelenti, hogy semmilyen külföldi állampolgárral (vagyis még a szövetséges hírszerzésekkel sem) nem szabad megosztani az adatokat.

Az iratban nem csak ezt az esetet vették számba, hanem az összes olyan alkalmat, amikor amerikai, brit vagy francia gépek 2022 ősze és 2023 februárja közt megközelítették az orosz területeket. Az azóta világhírré vált fekete-tengeri drónincidensre nem sokkal később került sor. 

Tucatnyi ember halhatott volna meg

Demkó Attila biztoságpolitikai szakértő, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője azt írta, hogy ha bekövetkezett volna az incidens, akkor az tucatnyi ember halálát eredményezhette volna (az airforce-technology.com szerint a személyzet akár 27 fő is lehet egy ilyen gépen).

Ahogy mindig hangsúlyozom, csak a jéghegy csúcsát látjuk nyílt forrásokból –, nos ez egy kis betekintés a valóságba

– fűzte hozzá az esetről szóló rövid posztjában. 

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is követi, hétfői élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok