Index Vakbarát Hírportál

Rendszeresen zaklatták a gyermekkórházak mentálisan sérült betegeit

2023. április 11., kedd 15:39

Négy év alatt az Egyesült Királyságban összesen 209 mentális gyermekkórházból jelentettek szexuális zaklatást. Az összes erőszakos eset több mint fele – 57 százaléka – egyetlen gyermekkórházban történt.

A Huntercombe Kórház Mainheadben található, 59 ágyas egységében, a Taplow Manorben 2019 óta 1643 szexuális zaklatás fordult elő, vagyis átlagosan mindennap legalább egy – derült ki a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) adataiból.

A bejelentett incidensek a szexuálisan helytelen nyelvhasználattól a súlyos szexuális támadáson át a nemi erőszakig terjednek.

Mindezek ellenére sokáig semmilyen óvintézkedés nem történt annak érdekében, hogy a legkiszolgáltatottabb betegek ne ebbe a kórházba kerüljenek.

A The Independent és a Sky News 2022-ben vizsgálatot indított a gyermekkórházakban elkövetett fizikai és szóbeli bántalmazások ügyében, majd több gyermek is azt nyilatkozta, hogy állat módjára bántak velük. 

A két lap ekkor évtizedes, rendszerszintű visszaélésekre irányította rá a figyelmet, végső soron arra késztetve az NHS-t, hogy kivonja a betegeket az intézményből.

A Taplow Manor a vizsgálatoknak köszönhetően hamarosan bezár, és a jövőben felnőttkórházként fog újranyitni. Deborah Cohen, az INQUEST jótékonysági szervezet vezérigazgatója úgy véli, hogy a nyugtalanító esetek „sokkal nagyobb vizsgálatot indokolnának”.

Itt a gyermekek emberi jogairól van szó, és arról, hogy biztonságban tudhassuk őket. A magas esetszámok számos kérdést vetnek fel ezeknek a helyeknek a működési kultúrájáról – idézi a vezérigazgatót a The Independent.

Cserben hagyja őket a rendszer

Korábban is merültek fel aggályok az Active Care Group és az egykori Huntercombe Group által üzemeltetett Huntercombe kórházban.

2023-ban a rendőrség nyomozást folytatott egy gyermek állítólagos megerőszakolása ügyében a Taplow Manorban, amelyben két alkalmazott is érintett volt.

A betegek közti zaklatásra is voltak példák: az egyik fiatal női beteg 2019-ben nemi erőszakért tett feljelentést a rendőrségen, amit állítólag egy másik beteg követett el ellene.

Múlt hónapban kiderült, hogy az Active Care Group tulajdonában lévő staffordi egységben újabb szexuális erőszakot jelentettek a rendőrségnek. Ezt megelőzően a Huntercombe Groupnak be kellett zárnia devoni egységét, amiért az egyik ápolót elítélték két beteggel szembeni szexuális visszaélés miatt.

Dr. Rosena Allin Khan, a Munkáspárt mentálhigiénés szóvivője a The Independentnek kifejtette, hogy a kormánynak el kellene köteleznie magát az egészségügyi intézményeken belüli szexuális zaklatások ellen:

A legsebezhetőbb gyermekeket és fiatalokat országszerte cserben hagyja a rendszer. A kormánynak le kell vonnia a tanulságokat a korábbi mulasztásaiból annak érdekében, hogy megvédje a betegeket.

A statisztikák szerint egyébként az elmúlt negyedévben panaszt tevő betegek 48 százaléka kapott pszichológiai támogatást a vádaskodás után – írja a The Independent.

Az ő életük nem annyira számít

2020-ban a Care Quality Commission nevű angol szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a szexuális zaklatások mindennaposak a mentális betegeket ápoló intézményekben. A rákövetkező évben az NHS és a Pszichiáterek Királyi Kollégiuma létrehozott egy csoportot a probléma kezelésére.

Egy névtelenségét megőrizni kívánó nő azt állította, hogy 20 évvel ezelőtt, még gyermekként az egyik ilyen magánkórház munkatársa bántalmazta és többször megerőszakolta őt.

Úgy fogalmazott, hogy a mentális beteg gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak az intézményen belül

nyílt titok volt.

A bántalmazói olyanokat mondtak neki, hogy „ha bárkinek elmondod, bezárunk, és eldobjuk a kulcsot. Senki sem fog hinni neked.”

A rendőrség ugyan nyomozott az ügyben, de vádemelés nem történt – idézte fel a lány, hozzátéve:

Van ez az elképzelés, hogy valaki megerőszakolhatja és zaklathatja a mentális betegségben szenvedő gyerekeket, mert az ő életük úgysem számít annyira.

Leanne Patrick nemi erőszakra szakosodott ápolónő elmondta, hogy „az ilyen szexuális ragadozókat olyan helyek vonzzák, ahol hatalmat gyakorolhatnak kiszolgáltatott emberek felett. Nem meglepő, hogy a mentális egészségügyi intézményekben gyakoribbak az ilyen jellegű támadások.”

És amiről tudunk, az csak a jéghegy csúcsa

– tette hozzá.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06-80-20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi áldozatsegítő központban kérhet segítséget, az áldozatsegítő központok címlistája itt található:http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok