Index Vakbarát Hírportál

Tiltakozók zavarták meg Emmanuel Macron hollandiai beszédét

2023. április 11., kedd 21:12

A Franciaországban népszerűtlen nyugdíjreform elleni harag követte Emmanuel Macron elnököt Hollandiába, ahol a tüntetők megzavarták a kétnapos állami látogatáson tartott keddi beszédét.

A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború olyan helyzetbe hozta Európát, hogy fel kellett ismernünk: csökkentenünk kell a függőségünket, ha meg akarjuk őrizni az európai identitást – mondta az elnök a Nexus Institute kulturális kutatóközpontban elmondott vitaindító előadásában.

Macron szerint mindkét tragédia nagyobb európai szuverenitást kényszerített ki. A francia elnök emellett az erős európai iparpolitika mellett foglalt állást, rámutatva, hogy Kína és az Egyesült Államok is aktívan támogatja saját nemzeti iparát.

Mindkét országnak határozott iparpolitikája van, és folyamatosan erősíti azt. „Nekünk is szükségünk van egy európaira” – hangsúlyozta. Az EU az ukrajnai háború hatására jórészt megszabadult az orosz energiától való függőségétől, és ezen az úton tovább kell haladnia – mondta.

Olyan új stratégiát kell kidolgoznunk, amely egyre jobban csökkenti a függőségünket, különösen az energiaforrások területén, ez döntő fontosságú most, amikor a gazdaságot egyre inkább fegyverként használják

– jelentette ki.

Véleménye szerint a szuverenitás védelme azt jelenti, hogy „megválogathatjuk partnereinket, és saját magunk alakíthatjuk a sorsunkat, nem csupán szemlélőként veszünk részt a világ eseményeiben” – tette hozzá.

Macron beszédét tüntetők zavarták meg, a franciaországi demokrácia állapotát bírálták, különösen a nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatban vonták kérdőre az elnököt. A demonstrálók feltartottak egy transzparenst, amelyen az állt:

Az erőszak és a képmutatás elnöke.

Franciaországot egyre mélyülő belpolitikai válság sújtja, amióta az államfő alkotmányos manőverrel megkerülte a parlamentben a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre történő emeléséről szóló szavazást. A kormány kitart terve mellett, miközben a tömegdemonstrációkkal együtt több helyen zavargások is voltak.

Rovatok