Index Vakbarát Hírportál

Magyarellenes skandálással fogadták Novák Katalint Erdélyben

2023. április 12., szerda 20:26

Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Kölcsey Ferenc ülő alakos szobrát avatta fel az erdélyi Nagykárolyban, ezzel egy időben azonban a Calea Neamului (Nemzet Útja) és vezetője, Mihai Tirnoveanu tiltakozást szervezett a helyszínre. A tiltakozók magyarellenes skandálással várták a magyar államfőt.

Többtucatnyi román nacionalista tüntető vonult fel a nagykárolyi polgármesteri hivatal előtt, éppen ott, ahol Novák Katalin a rendezvény fővédnökeként nem sokkal később felavatta Kölcsey Ferenc ülő alakos szobrát.

A magyar köztársasági elnök érkezése előtt azonban a Blikk beszámolója szerint a tiltakozók egy hatalmas nemzeti zászlót feszítettek ki, és hazafias, valamint magyarellenes skandálássál várták a szoboravatás kezdetét. A tiltakozók Novák Katalin magyar köztársasági elnök megjelenését tartották a leginkább provokálónak. A rendezvény biztosítását rengeteg rendőr és csendőr végezte. 

lap azt írja, hogy elsőként Kovács Jenő polgármester, majd Kelemen Hunor, a RMDSZ elnöke szólalt fel, de beszédük alatt szinte folyamatos volt a skandálás. A tömeg csak akkor csendesedett el, amikor Kelemen Hunor románul folytatta a beszédét.

Novák Katalin az eseményen arról beszélt, hogy „ki kell állnunk a közös múltunkért és a közös jövőnkért, mert nemcsak a közös jövőnk, de a közös múltunk is a tét. Éljünk bárhol is, mi, magyarok egymásra mindig számíthatunk” – fogalmazott a köztársasági elnök. 

A magyar államfő beszéde alatt is folyamatos volt a magyarellenes skandálás és kolompolás. A tiltakozók között egy zászló is megjelent, amelyre azt írták:

Egyvalami örök: Erdély román föld!

Rovatok