Index Vakbarát Hírportál

Lövöldözni kezdett egy 16 éves diák egy szentpétervári iskolában

2023. április 13., csütörtök 12:39

Az orosz Fontanka portál szerint egy 16 éves, Daredevil becenévre hallgató gyermek egy interneten vásárolt fegyverrel kezdett el lövöldözni a szentpétervári Nauka sugárúton található iskolában. Először az utcán kezdte el lőni diáktársait, majd az épületben folytatta. A gyerekek könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Nyomozók, rendőrök és mentősök dolgoznak a 633-as számú iskolánál a szentpétervári Kalinyinszkij kerületben, a Nauka sugárúton április 13-án. Az orosz lap információi szerint a kilencedik osztályos fiú, aki Daredevil becenévre hallgat, az OZON nevű orosz oldalon vásárolta a fegyvert.

Mint a Fontanka megtudta, a baleset délután történt. Az előzetes információk szerint egy 16 éves tanuló egy légpisztolyt hozott az iskolába. Először az iskola előtt, az utcán, majd az iskola épületében adott le több lövést. A lap információi szerint

az iskolai lövöldözésnek legalább négy sebesültje van.

A fiú osztálytársai kisebb, nem áthatoló sérüléseket szenvedtek. A tinédzser az előzetes információk szerint azt állítja, hogy viccből adta le a lövéseket, ennek ellenére a rendőrök bevitték őt a helyi kapitányságra.

A kalinyi járási hivatal tájékoztatása szerint a 16 éves fiú már szerepelt a fiatalkorúak bűnügyi nyilvántartásában, ugyanis korábban lopott, amiért hamarosan bíróság elé kell állnia.

A rendőrség vizsgálatot folytat a Kalininszkij kerület egyik iskolájában történt incidens ügyében. 2023. április 13-án a rendőrséghez a Nauka sugárúton található iskola tanáraitól érkezett bejelentés arról, hogy az iskola egyik kilencedikes tanulója az 1. óra utáni szünetben az illemhelyen légpisztollyal többször rálőtt két nyolcadikosra. A rendőrök gyorsan a helyszínre érkeztek. A légpisztolyt lefoglalták a tinédzsertől. A nyomozás során kiderült, hogy a kilencedikes tanuló még a tanítási nap kezdete előtt hasonló cselekményt követett el két másik iskolás ellen: iskolába menet rálőtt két hetedikesre. Mind a négy gyermeket kórházba vitték, a fiatal lövöldözőt pedig bekísérték a rendőrségre, ahova édesapját is beidézték

– derült ki szentpétervári belügyminisztérium és a Leningrádi terület sajtószolgálatának hivatalos jelentéséből.

Rovatok