Index Vakbarát Hírportál

Tizenkét éves kor alatt is engedélyezik az eutanáziát Hollandiában

2023. április 15., szombat 18:51

Az új szabályozás azokra az 1 és 12 év közötti gyermekekre vonatkozik majd, akik elviselhetetlenül szenvednek, és nincs reményük a javulásra. 2022-ben mindössze egy esetben jelentettek eutanáziát 12 és 16 év közötti kiskorúak esetében.

Hollandia kiterjeszti az eutanáziára vonatkozó szabályozását arra, hogy az orvosok az 1 és 12 év közötti, halálos beteg gyermekek kegyes halálához is segítséget nyújthassanak.

Az új szabályok évente öt-tíz olyan gyermekre vonatkoznának, akik elviselhetetlenül szenvednek a betegségük miatt, nincs reményük a javulásra, és akik számára a palliatív ellátás nem hozhat enyhülést – közölte a kormány pénteken.

Ennek a csoportnak az élet befejezése az egyetlen észszerű alternatíva a gyermek elviselhetetlen és reménytelen szenvedésével szemben

– áll a közleményben.

Hollandia 2002-ben a világon elsőként legalizálta az eutanáziát szigorú feltételek mellett. Minden esetet be kell jelenteni az orvosi felülvizsgálati bizottságoknak. A törvény már korábban is lehetőséget biztosított a halálos beteg csecsemőket érintő eutanáziára az első születésnapjukig, illetve a 12 év feletti gyermekek esetében – közölte a The Guardian.

A regionális felülvizsgálati bizottságok adatai szerint 2022-ben mindössze egy esetben jelentettek eutanáziát 12 és 16 év közötti kiskorúak esetében. Hollandia nem az első lesz, amely lehetővé teszi, hogy az orvosok segédkezzenek minden korú gyermek halálában, Belgium 2014 óta engedélyezi ezt.

Rovatok