Index Vakbarát Hírportál

Történelemhamisítás Indiában: gyakorlatilag törölték a Tádzs Mahal történetét a múltból

2023. április 15., szombat 11:22

A tankönyvek szerkesztése után a történelem átírásával vádolják az indiai kormányt. A kormányzó párt szerint így lehet megszabadulni a gyarmati elnyomók „rabszolgatartó mentalitásától”, az ellenzék úgy véli, az egész csupán nacionalista propaganda.

Kimarad a tananyagból a muszlimok vezette mogul birodalom fejezete, Gandhi ellenállása a hindu nacionalizmussal szemben és a véres, a jelenlegi miniszterelnökhöz köthető gudzsaráti zavargások. A kritikusok szerint a kormány azért írja át a történelmet, hogy az megfeleljen saját, nacionalista programjának.

A tankönyvek átdolgozása során törölték a mogulok történetéről szóló fejezeteket. A muzulmán uralkodók a 16. és 19. század között India nagy részét uralták – emlékeztetett a Guardian.

A kormányzó Bháratíja Dzsanatá Párt, a BJP nem titkolta: átírja az ország történelmét, hogy megszabaduljon a gyarmati elnyomók „rabszolgatartó mentalitásától”. A mi felelősségünk, hogy „megírjuk saját történelmünket” – mondta Amit Sah belügyminiszter még 2019-ben. A BJP hatalomra kerülése, 2014 óta többször módosították a tankönyveket. „Sáfrányosodik” a tananyag – utaltak sokan a hindu nacionalisták által kedvelt színre.

Az eltelt években többször törölték vagy módosították a mogulokkal kapcsolatos hivatkozásokat, akiket a hindu nacionalisták muszlim elnyomóknak tartanak. Ugyanakkor bővültek a keményvonalas hindu nacionalista ideológusra, a „leghíresebb szabadságharcosra” és a „nagy hazafira”, Vinajak Damodar Szavarkarra vonatkozó utalások. A módosításokat a nemzeti oktatási tanács, az NCERT csendben és a szokásos nyilvános értesítések nélkül eszközölte.

A 17 és 18 éveseknek szóló politológia tankönyvből például kimaradt, hogy Gandhit gyűlölték a hindu nacionalisták, akik többször is megkíséreltek végezni vele. A hindu-muszlim egységről vallott nézetei miatt végül Naturam Godsze ölte meg 1948-ban. A BJP hatalomra kerülése óta a keményvonalasok körében egyre nagyobb tisztelet övezi Gandhi gyilkosát.

Ha nem írnak róla, meg sem történt

Az Indian Express szúrta ki, hogy a 2002-es gudzsaráti zavargások eseménysorozata is kimaradt az új tankönyvekből. A téma különösen érzékeny Narendra Modi kormányfő számára, aki akkoriban Gudzsarát kormányzója volt. Azzal vádolták: bűnrészese volt az erőszakos cselekményeknek, amelyekben brutális támadásokat intéztek a muszlim családok ellen. A vérengzésnek több mint ezer áldozata volt – jobbára muszlimok.

Az indiai kormány nemrég betiltotta a BBC dokumentumfilmjét, amely Modi szerepét vizsgálta a zavargásokban.

A hasonló, érettségi előtt álló korosztálynak szóló történelemkönyvekből kimaradtak a mogul birodalommal kapcsolatos fejezetek. A török származású dinasztia indiai fejedelmek támogatásával a 16. és 19. század között uralta Dél-Ázsia nagy részét az akkori fővárosból, Agrából. A helyszín a Tádzs Mahalról, „a paloták koronájáról”, az egyik mogul sah által épített mauzóleumról híres, amelyet korán elhunyt felesége, Mumtáz Mahal emlékére emeltetett.

Az oktatási tanács arra hivatkozott, hogy a tanterv „racionalizálása” és a diákok terhelésének csökkentése érdekében rövidített a tananyagon.

A Tádzs Mahal „a történelmen kívül lebeg”

Az indiai gyerekek millióinak kötelezően tanított „új” történelem szerint a muszlim mogul uralom soha nem létezett. Ehelyett Modi revizionizmusával a hindu nacionalista felsőbbrendűség került a középpontba – jegyezte meg a Haaretznek írt véleménycikkében egy indiai újságírónő. Szváti Csaturvedi arra emlékeztetett: a lenyűgöző, szimmetrikus sírhely és palota, a szerelem és a vágyakozás szimbóluma, a Tádzs Mahal a világ egyik csodája. A Modi-kormány által kiadott új tankönyvek szerint azonban az összetört szívű uralkodó soha nem is létezett. India szárnyaló jelképe „a történelmen kívül lebeg” – szögezte le Csaturvedi.

A történészek és az ellenzéki politikusok egyaránt elítélték a tankönyvek felülvizsgálatát.

A könyvek igazságát meg lehet változtatni, az ország történelmét azonban nem lehet

– mondta például Mallikardzsun Kargi, az ellenzéki Kongresszus Párt elnöke.

A mogul történelem törlése a tankönyvből kísérlet a történelem „fegyverré tételére” a kormány politikai céljainak megfelelően – ezt állítja a Dzsaváharlál Nehru Egyetem kortárs indiai történelem professzora. „Valahányszor tanúi voltunk annak, hogy egy adott közösséget kitöröltek a történelmünkből, azt általában a közösség népirtása követte” – figyelmeztetett Aditja Mukerdzsí.

Ez „nem a történelem újraírása”, hanem egyes történészek „elfogult megközelítésének” kiegyensúlyozása – reagált a vádakra a kormánypárt, a BJP szóvivője.

(Borítókép: DEA / M. Borchi / Contributor / Getty Images)

Rovatok