Index Vakbarát Hírportál

A brexit miatt nem Londonból indul az Orient expressz

2023. április 17., hétfő 06:17

A brit EU-tagság megszűnésének (brexit) következtében a jövőben már nem Londonból indul a világ talán egyik legismertebb vasúti járata, az Orient expressz – közölte a Belmond vasúttársaság szóvivője a The Observer című brit vasárnapi lapnak nyilatkozva.

Mint mondta, az Orient expressz – teljes nevén a Venice Simplon-Orient-Express – beszünteti működését Nagy-Britanniában.

Vállalkozásunkat átalakítjuk 2024-ben, mielőtt további útlevél- és határellenőrzéseket vezetnének be 

– ismertette a szóvivő. „El akarjuk kerülni utasaink számára a késlekedések és a lekésett csatlakozások kockázatát a lehető legjobb és legkényelmesebb szolgáltatást nyújtva” – tette hozzá.

A síneken mozgó luxusszálloda, amely Agatha Christie-nek is ihletet adott a Gyilkosság az Orient expresszen című krimijének megírásához, a XIX. század vége óta összekötötte Párizst Isztambullal.

Mindazonáltal az évek során az Orient expressz elnevezést több üzemeltető és vasútvonal is használta. Az 1980-as évek óta az Orient expresszen utazók Londonból indulva Velencéig juthattak el fényűző körülmények között több ezer angol fontért elkelő jegyárak mellett.

A brexit nyomán szükségessé váló útlevélellenőrzések miatt Dover kikötőjében órákig tartó dugók alakultak ki a kompkikötőknél, különösen az ünnepnapok és a nyári szabadságok idején.

Az európai utazási információs és engedélyezési rendszer bevezetésével sokan attól tartanak, hogy további ellenőrzések válnak szükségessé, amelyek során az elvileg vízummentességet élvezőknek is kérvényt kell benyújtaniuk, mellékelve biometrikus adataikat.

Ez kiterjedne az Orient expressz utasaira is, akiknek a brit pályaszakaszt követően a La Manche csatornán való átkeléshez át kell szállniuk egy buszra.

Rovatok