Index Vakbarát Hírportál

Halálbüntetést kaphat egy kínai állampolgár, akit istenkáromlásért vettek őrizetbe Pakisztánban

2023. április 17., hétfő 18:08

Istenkáromlás miatt őrizetbe vettek egy kínai állampolgárt Pakisztánban, ha bűnösnek találják, akár halálbüntetést is kaphat – erről a helyi hatóságok tájékoztatták a médiát hétfőn.

A Tien családnevű kínai férfi, aki a szállításért volt felelős az ország legnagyobb vízerőművének építkezésén, a tanúk szerint a munkahelyén keveredett összeütközésbe pakisztáni kollégáival. Két sofőrnek tett szemrehányást, amiért szerinte azok túl sok időt töltenek imádkozással.

A vitába bekapcsolódó helyi kollégák szerint mindeközben megsértette a prófétát.

Az Afganisztánnal határos tartományban folyó projekten dolgozók és a környéken lakók közül ezután Tien letartóztatását követelve több százan vonultak a közeli autópályára, amit el is torlaszoltak. A rendőrség gyorsan „kimenekítette és őrizetbe vette” a gyanúsítottat – áll a rendőrségi nyilatkozatban.

A rendőri beavatkozást követően a munka és a forgalom is helyreállt. A helyi közösségi médiában ugyanakkor videófelvételek jelentek meg arról, hogy a környékbeli lakótelepen, ahol az építkezésen dolgozó kínaiak szálláshelye is van, mérges tüntetők egy csoportja azt skandálja, hogy „Isten hatalmas”, miközben a biztonságiak a levegőbe leadott lövésekkel igyekeznek a tömeget feloszlatni.

A kínai külképviselet, illetve külügyminisztérium egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A szóban forgó vízerőmű építkezéseit 2021 júliusában felfüggesztették néhány hónapra, mert a munkálatok közelében egy kínai és pakisztáni munkásokat szállító busz ellen öngyilkos merényletet hajtottak végre.

Akkor 9 kínai és 4 pakisztáni állampolgár meghalt. A munkákat tavaly kezdték újra, miután megerősítették a biztonsági intézkedéseket.

Pakisztánban nem ritkák az istenkáromlás miatti tömeges fellépések, sőt lincselések, de külföldiekkel szemben ritkák.

Rovatok