Index Vakbarát Hírportál

Szörnyű videó: többemeletnyi magasból zuhant a halálba egy artista

2023. április 18., kedd 17:11

Egy trapézművésznő körülbelül 10 méter magasból a halálba zuhant, miután férje nem tudta elkapni egy merész mutatvány során, amelyet végig nézett a közönség is. A pár két gyermeket nevelt.

Az interneten megosztott felvételek azt a pillanatot mutatják, amikor a 37 éves Sun Moumou szombaton a kínai Szucsou városában tartott előadáson a kemény színpadra zuhant.

A férje nem tudta őt elkapni a lábával, amikor a pár a levegőben kockázatos mutatványt hajtott végre. A The Sun a helyi hírek nyomán arról számolt be, több mint 9 méter magasból zuhant le a nő.

Az esést követően kórházba szállították, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét.

Egy kollégája szerint a tragikus esést követően a nő még „gyengén” lélegzett. Az előadást azonnal lemondták, ahogy a hétvégére tervezett koncerteket is. 

A művésznő évek óta együtt dolgozott férjével, Zhang Moumou-val. A pár azonban gyakran biztosítókötél nélkül végezte a munkáját, ez okozta a tragédiát is. 

Az 1986-ban született párnak egy közös fia és egy lánya volt. Az első jelentések szerint az előadásra egy helyi családi farmon került sor Hougaóban faluban, Anhui tartomány északi részén, Kínában. 

Rovatok