Index Vakbarát Hírportál

Harminc órán át hánykódott a tengeren a hajótörést szenvedett halász

2023. április 19., szerda 19:41

Hajótörést szenvedtek indonéz halászok egy ciklonban Ausztrália északnyugati partjaitól mintegy 300 kilométerre, az Indiai-óceánban. Közülük legkevesebb nyolcan életüket vesztették, 11-en pedig egy lakatlan szigetre vetődtek, ahonnan hat nap után ausztrál tengeri mentők mentették ki őket – közölték szerdán hivatalosan.

A túlélők étlen-szomjan töltötték a hat napot a szigeten. Elmondásuk szerint két hajójukat – az egyiken tíz, a másikon kilenc emberrel a fedélzeten – elsodorta az Ilsa ciklon. Az ausztrál tengerbiztonsági hatóság (AMSA) közlése szerint az első hajót, amelyben tíz halász volt, a lakatlan szigeten partra sodorta a víz, a második hajó azonban elsüllyedt.

A szerencsétlenül járt hajó egyetlen túlélője 30 órán keresztül hánykódott a tengeren egy hordó segítségével, amíg végül ő is partra vetődött.

A TENGERVÉDELMI HATÓSÁG AZ ELTŰNT NYOLC HALÁSZT HALOTTKÉNT TARTJA NYILVÁN.

Az AMSA szóvivőjének tájékoztatása szerint a halászokat az ausztráliai Broome városától 330 kilométerre fekvő Bedwell-szigetről menekítették ki, majd egy broome-i kórházba szállították őket. A parti őrség közölte, hogy a hajótöröttek mindegyike „a viszontagságok ellenére jól van”.

Az Isla az ötfokozatú Saffir–Simpson-skálán óránként csaknem 289 kilométeres rekorderősségű szeleket és heves esőt hozott a térségbe.

Rovatok