Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz levelet küldött az Európai Bizottságnak

2023. április 19., szerda 13:10

A Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői „kemény hangvételű” írásbeli kérdéssel fordultak az Európai Bizottsághoz, mert abban az ügyben várnak „nem mismásoló” választ a brüsszeli testülettől, hogy milyen módon játszott össze a magyar dollárbaloldallal annak érdekében, hogy Magyarországgal szemben a politikai nyomásgyakorlás eszközét alkalmazzák – tájékoztatott szerdán Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő.

„Közismert tény – habár ez politikusi személyiségével összefüggésben szinte elképzelhetetlen – hogy néhány héttel ezelőtt Gyurcsány Ferenc tiszta vizet öntött a pohárba. Rá nem jellemzően – mivel ő a hazudozás művésze a magyar közéletben – világosan és egyértelműen a nyilvánosság előtt is beismerte egy rádióinterjúban, hogy a magyar dollárbaloldal összes európai parlamenti képviselője, főként pártja, a DK EP-képviselői, minden energiájukat latba vetve a saját hazájuk és a magyarok ellen dolgoznak” – közölte a politikus.

A képviselő emlékeztetett: „Gyurcsány Ferenc nem kevesebbet állított, mintsem hogy nincs semmilyen megalapozottsága annak, hogy az Európai Bizottság bármiféle jogi, jogállamisági kifogást emeljen Magyarországgal szemben. Ő maga ismerte be a nyilvánosság előtt, hogy az Európai Bizottságnak politikai kifogása van Magyarországgal kapcsolatban, ami önmagában elképesztő.”

Szerinte az Európai Unió alapszerződésével ellentétes ez a magatartás, ami ezt a politikai véleménykülönbséget jogi köntösbe öltözteti, hogy szó szerint idézzem a magyar dollárbaloldal vezetőjét – fogalmazott.

Három kérdésre várja a választ a magyar delegáció

Deutsch elmondta, hogy a bizottsághoz intézett levelükben három világos és egyszerűen megválaszolható kérdést tettek fel.

„Az első kérdésünk, az arra vonatkozik, hogy az Európai Bizottság tagjai és munkatársai, tehát a brüsszeli bürokrácia vezető tisztségviselői közül konkrétan kik és hány alkalommal folytattak titkos, nem nyilvános politikai egyeztetéseket a magyar baloldali politikusokkal a Magyarországot érintő európai bizottsági lépésekről döntéseket megelőzően. Ez azért lényeges kérdés, mert az Európai Bizottság működésére vonatkozó világos, egyértelmű és szigorú alapszerződési rendelkezés pártatlan, elfogulatlan, pártpolitika-semleges eljárást ír elő az egész testület számára” – hangsúlyozta.

Elmondása szerint a második kérdés „arra vonatkozik, hogy a jogi köntösbe bújtatott politikai követelések közül pontosan melyeket javasolták a magyar baloldali politikusok, a harmadik pedig arra, hogy tettek-e javaslatot ezeken a titkos politikai egyeztetéseken arra, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény eltörlése is az Európai Bizottság által támasztott feltételek között legyen”.

A politikus továbbá úgy véli, hogy a magyar baloldal politikusai „folyamatosan lépnek ugyanabba a folyóba”. Deutsch szerint a bizottságnak egy hónapja van, hogy válaszoljon a kérdésekre – számolt be az MTI.

„Csodálkoznék, ha most kivételesen betartanák, és egyébként pedig ha nem tartják be, akkor majd tájékoztat minket arról, hogy még mennyi idővel hosszabbítják meg a válaszadást, mi meg türelemmel kivárjuk” – jegyezte meg.

A politikus a brüsszeli korrupciós ügyekre is kitért. „A brüsszeli korrupció rendszere, az arra épül, hogy az Európai Unió intézményein kívüli szereplők, keleti államok, nyugati NGO-k, üzleti élet szereplői, pénzért, más javakért cserébe politikai befolyást vásárolnak törvénytelenül” – mondta.

„Jövő évben ismét európai választások lesznek, ami lehetőséget ad a brüsszeli korrupciós mocsár lecsapolására. El kell zavarni azokat, akik ezt a rendszert működtetik, mert ha ők maradnak, akkor újabb és újabb formában, de ez a rendszerszintű korrupció megmarad” – hangoztatta Deutsch Tamás.

(Borítókép: Deutsch Tamás. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok