Index Vakbarát Hírportál

Az ukrajnai háború adta a World Press Photo idei nyertes képét

2023. április 20., csütörtök 11:48

A tavaly teljesen megújult pályázaton a világot hat régióra osztották (Afrika, Ázsia, Európa, Észak- és Közép-Amerika, Dél-Amerika, Délkelet-Ázsia és Óceánia). Ezekben a regionális zsűri választotta ki először a négy kategória nyertesét, majd a 24 nyertes közül került ki végül minden kategóriában egy-egy, vagyis négy fődíjas. Fontos megjegyezni, hogy nem a fotós nemzetisége alapján sorolják a nevezett műveket régiókba, hanem a képek készítésének helyszíne alapján.

A pályázat kategóriái a következők voltak:

Egyedi fotók: 2022-ben készült képek.

Fotósorozat: Olyan 2021-ben és/vagy 2022-ben készült 4–10 darab fotó, amelyek közül legalább egyet 2022-ben kattintottak.

Hosszú távú projekt: Olyan 24–30 fotóval lehet pályázni, amelyek három különböző évben készültek, ám közülük minimum hat 2022-es.

Szabad formátum: Ebben a kategóriában a jelentkezők élhetnek más eszközökkel és formátumokkal, úgymint dokufotók, rövid dokumentumvideók, fotókollázsok vagy multiexpozíciós megoldások. A lényeg, hogy ezeket a felvételeket 2022-ben készítették, vagy ekkor jelentek meg először.

A kategóriák nyertesei a következők:

Egyedi fotók:

Mariupol ostroma: Mariupol szülészetéről viszik hordágyon a sebesült, terhes Irina Kalinyinát. A kórházat bizonyítottan orosz rakétatalálat érte 2022. március 9-én. Irina gyermeke halva született, fél órával később pedig a 32 éves nő is belehalt sérüléseibe.

Fotósorozat:

A béke hercege Afganisztánban: Az amerikaiak és a szövetségesek pánikszerű kivonulása után Afganisztánból 2021 augusztusában a tálibok vették át a hatalmat. A nyugati kormányok befagyasztották a külföldön tartott afgán pénzeket, a tálibok nem tudtak élelmiszert beszerezni, az emberek éheznek. Mindezt tetézte a katasztrofális szárazság, amely 2022-ben sújtotta az országot. A képen a 15 éves Kalil Ahmad látható 2022 januárjában. Családja kifogyott minden jövedelemből, ezért végül kénytelenek voltak a fiú egyik veséjét eladni szervkereskedőknek 3500 dollárért.

Hosszú távú projekt:

Küzdelem a vízért: Négy közép-ázsiai állam, Tadzsikisztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán évtizedek óta küzd a vízellátás koordinálásával a Szír Darja és az Amu Darja folyókon. Az utóbbi években azonban a környezeti hatások miatt ez egyre nehezebb. A képen egy kirgiz férfi vezeti vízitaxiját, ami az egyik lehetséges közlekedési forma a környéken a falvak között, mióta a hatvanas évekbeli Tojktoglu völgyzáró gát építése nyomán a térséget elárasztotta a víz.

Szabad formátum:

Itt az ajtók nem ismernek engem: Ez a sorozat egy egyiptomi kisközösség, Al Max lakóinak életét mutatja be. A halászfalu Alexandriában, a Mahmudíja-csatorna mentén található, azonban az emelkedő tengerszint az ő életükben is visszafordíthatatlan változásokat hozott. Ezt tetézte az egyiptomi kormány rendelete, amellyel megkezdték Al Max lakóinak áttelepítését a csatorna mellől.

A World Press Photo pályázat régiós díjazott fotóiból készült válogatásunkat itt tekinthetik meg.

Rovatok