Index Vakbarát Hírportál

Több ezer doboz sört kellett megsemmisíteni Belgiumban

2023. április 22., szombat 19:39

A champagne-i pezsgőtermelők érdekeit védő kereskedelmi szervezet kérésére a belga vámhatóság több mint 2000 Miller High Life sört semmisített meg – a márka mottója ugyanis sértette a francia ital oltalom alatt álló eredetmegjelölését.

A Miller High Life a Miller sörgyár legrégibb márkája, melyet 1903 óta gyártanak. A klasszikus sörmárka már pár évvel a megszületése óta használja a „sörök pezsgője” (Champagne of Beers) szlogent, mely minden egyes üvegen és dobozon rajta van.

A Comité Champagne – a Champagne francia tartományban készített különleges pezsgőfajta gyártóit, termelőit, valamint kereskedőket és szakszervezeteket magában foglaló szervezet – a 2352 dobozból álló szállítmány megsemmisítését azzal az indokkal kérte, hogy az amerikai sörfőzde által használt mottó sérti a Champagne oltalom alatt álló eredetmegjelölését. A dobozok összepréselésének költségeit a szervezet fizette.

Tilosban jártak a sörök 

Az Európai Unió szabályai egyértelművé teszik, hogy az oltalom alatt álló eredetmegjelölést sértő áruk hamisítványként kezelhetők. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzések rendszerét azért hoztak létre, hogy garantálja a kézműves élelmiszerek, borok és szeszes italok valódi eredetét és minőségét, és megvédje azokat a hamisítástól – írja a The Guardian.

A Németországba tartó szállítmányt még február elején foglalták le a belga Antwerpen kikötőjében. Mivel a Molson Coors Beverage Co. – a márka tulajdonosa – nem exportálja a Miller High Life-otaz Európai Unióba, és a belga vámhatóság nem volt hajlandó elárulni, hogy ki rendelte a söröket, ezért rejtély marad, hogyan kerültek Belgiumba.

Amerikába kell menni a High Life-ért

Charles Goemaere, a Comité Champagne ügyvezető igazgatója szerint a sörök megsemmisítése szimbolikus üzenet, mely „megerősíti, hogy az Európai Unió és a termelők számára milyen fontosak az eredetmegjelölések”.

A Molson Coors Beverage Co. vezetősége azt nyilatkozta, hogy tiszteletben tartják a helyi szabályokat, de továbbra is büszkék a Miller High Life-ra, annak szlogenjére és milwaukee-i származására. „Bármikor szívesen látjuk európai barátainkat az Egyesült Államokba, hogy együtt koccintsunk egy High Life-fal” – tették hozzá.

Rovatok