Olekszandr „Szása” Radcsuk egy olyan ukrán kisfiú, aki 12 évesen annyi borzalmat élt meg, amennyit más egész élet alatt sem. Amikor Mariupolt elfoglalták az oroszok, az édesanyját magukkal vitték, azóta nem tudja, mi lehet vele.
Stuart Ramsay, a Sky News riportere egy olyan ukrajnai városról számol be, amely visszatért a normális kerékvágásba. Azonban a város gyermekei többet szenvedtek, mint bárki másnak kellene.
Eltekintve az útlezárásoktól és a fegyveres egyenruhásoktól, akik az autónkat ellenőrzik, Ukrajna bizonyos részein – állítása szerint – ránézésre nagyon könnyű elfelejteni, hogy háború van. A szülők gyermekeikkel a hátukon sétáltak éttermekbe és kávézókba, játszottak a játszótereken, vagy várták, hogy a nagyobb testvérek befejezzék az iskolát, és újra a családhoz csatlakozzanak.
Ebben a látszólagos normalitásban vannak olyan gyermekek, akik olyan dolgoknak voltak szemtanúi, amelyeknek soha nem lett volna szabad.
Olekszandr „Szása” Radcsuk egy olyan kisfiú, akitől elszakították az oroszok a családját. Egy évvel ezelőtt az orosz katonák Mariupolban elvették az édesanyjától a 12 éves gyermeket, és az oroszok által megszállt, donyecki területre küldték.
Azóta nem látta az anyját a kisfiú.
Most csak a nagymamája, Ljudmila Szirik maradt neki, aki több ezer kilométert utazott, hogy megtalálja, és hazavigye őt. Az egész akkor kezdődött, amikor a kisfiú szeme megsérült egy rakéta repesze által. Mindez akkor történt, amikor édesanyjával együtt elhagyta mariupoli pincéjüket, hogy odakint főzzenek ételt.
Február 24-e után egy pincében bujkáltunk, nem volt áram és víz, és nem volt elég élelmünk, nem tudtunk semmit venni, mert egyre kevesebb pénzünk volt
– mesélte Szása a Sky Newsnak.
A családnak egy közeli, az ukrán katonáknak otthont adó gyárban sikerült biztonságba kerülnie, és elsősegélyt kapott a fiú a sérült szemére. Az ukrán hadsereg gondoskodott róluk, amíg meg nem kellett adniuk magukat, miután Mariupol elesett.
Szását és 32 éves édesanyját, Sznyizsana Kozlovát az orosz katonák egy úgynevezett szűrőtáborba vitték, ahol szétválasztották őket.
Kikérdezték az anyukámat, majd azt mondták, hogy a novoazovszki gyermekvédelmisek jönnek, és el fognak venni az anyukámtól. Azt is mondták, hogy az anyukámnak nincs rám szüksége, és hogy soha nem kap vissza
– magyarázta Szása. Majd hozzátette: „egy táborban voltunk, és éppen a szűrési folyamatot végezték, aztán elvitték anyukámat egy másik sátorba, és utána vittek el engem”.
Megkérdezték tőle, mit mondott az anyja, amikor el akarták vinni, de kiderült, hogy semmire nem volt idejük.
Akkor elvittek, és még azt sem engedték, hogy elbúcsúzzak tőle. Már majdnem egy éve, hogy utoljára láttam az anyukámat, vagy hallottam a hangját
– mesélte a történteket.
Szása a mai napig nem tudja, mi történt az édesanyjával. A nagymamája mentette meg, miután a donyecki orvosok képeket tettek közzé róla a közösségi médiában. Szása úgy gondolja, hogy az orvosok segíteni akartak neki megtalálni a rokonait.
Nagymamája, Ljudmila feldühödve utazott keresztül Ukrajnán, Lengyelországon, Belaruszon, Oroszországon, hogy visszaszerezze őt.
Szásához hasonlóan Ljudmila sem tudja, mi történt a lányával, de reménykedik. Szása reméli, hogy azzal, hogy elmondja a történetét, és beszél a világnak az anyukájáról, valahogyan újraegyesülhetnek.