Az atomfegyverek feltétlenül szükségesek Európa biztonságához. Ezt ugyan sokan megkérdőjelezik, de bármilyen konfliktusban elrettentő erővel bírnak, biztonsági záradékot adnak – mondta az Indexnek Fekete Rajmund. A Kommunizmuskutató Intézet igazgatója lapunknak részletesen ismertette az európai atombombák eredetét.
Vlagyimir Putyin orosz elnök március végén bejelentette: a Szovjetunió bukása óta Oroszország most először újra nukleáris fegyvereket szállít a határain túlra. Ezzel kilátásba helyezett egy új fegyverkezési versenyt, és kockáztatta, hogy destabilizálja az európai nukleáris fegyverkezést. Putyin arra hivatkozott, hogy Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök már régóta kérte az orosz atomfegyverek telepítését, valamint úgy véli, ez az áthelyezés hasonló ahhoz, amit az Egyesült Államok évtizedek óta alkalmaz Európában.
A második világháborút követően, az 1950-es évek óta Amerika folyamatosan telepített nukleáris fegyvereket a NATO nyugat-európai bázisaira. Sőt, ahogy nőtt a szembenállás, úgy növelte a számát is ezeknek az eszközöknek, amelyeket először 1954-ben szállított az Egyesült Királyságba. Később német, olasz, francia, török, holland, görög és belga területre történő szállítások következtek.
Ahhoz, hogy ezt pontosan megértsük, érdemes megvizsgálni a második világháború lezárását. Ugyanis Európa globális első helye és szerepe a világháborút követően végérvényesen befejeződött, két szuperhatalom vette át a szerepét. Az USA és a Szovjetunió közötti erőpróba ötven évig tartott, és az egész világra kiterjedt. Ez egyértelműen jelezte, hogy nem kizárólag az Európa feletti uralom megszerzéséről akartak a felek dönteni, hanem az egész világról
– mondta az Indexnek Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézet munkatársa, aki szerint azért is fontos a második világégés utáni időszaktól kezdeni a kialakult helyzetnek az elemzését, mert Amerika azzal külön nyomatékosította pozícióját, hogy 1945 augusztusában két atombombát is ledobott Japánra.
Pedig a Szovjetunió ekkor még nem is rendelkezett atomfegyverrel. „A történészek még mindig vitatkoznak azon, hogy jogos vagy jogtalan volt-e Washington lépése. Ám ezeknek az eszközöknek a bevetése egyszerre szolgált egy rövid és egy hosszú távú célt is: előbbi esetén arról beszélhetünk, hogy Japánt azonnal térdre kényszerítették, míg a másik cél az volt, hogy erőt demonstráljanak Moszkva felé” – fogalmazott Fekete Rajmund.
AZ ATOMFEGYVERKEZÉS AZT IS JELENTETTE, A KÉT SZUPERHATALOM FRONTÁLIS HÁBORÚJA VÉGZETES KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRNA.
Így a hidegháború egyik legfontosabb eleme a fegyverkezési verseny lett, ezen belül is az atomfegyverek elterjedése a stratégiai pontokon. Fekete Rajmund lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a tömegpusztító fegyverek elrettentő ereje nélkül nehéz lett volna elkerülni a két szuperhatalom közötti közvetlen háborút.
Az atomfegyvernek önmagában is elrettentő ereje van. Az atomfegyverkezés hatása pedig egy külön fogalom lett: Mutual(ly) Assured Destruction, a kölcsönösen biztosított megsemmisítés elve (MAD-doktrína). Itt a fölény megszerzésében látták a részt vevő felek a saját biztonságuk garanciáját. Érdekesség, Neumann János magyar származású matematikus ennek a játékelméletével külön foglalkozott.
Közben a játszmában a hétköznapi emberekben már komoly félelmek alakultak ki. Emlékezzünk vissza azokra a filmekre, amelyek külön az atomháborúról szóltak. Egy 1960-ban készült felmérés szerint az amerikaiak 71 százaléka támogatott volna egy törvényt, amelynek értelmében közösségenként atombunkerek épültek volna. Oktatásokat tartottak a témáról a diákoknak, és éppúgy foglalkoztatta a hétköznapi embereket, mint a tudományt
– fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézet munkatársa.
Tehát az USA már az 1950-es évektől tárol atomfegyvereket kontinensünkön, és ezek egy része a Szovjetunió összeomlását követően is a NATO-kötelékén belül, Európában maradt. „Mindkét fél számára fontos szempont volt, hogy a másik határaihoz minél közelebb helyezze el őket.”
Azonban a hidegháború után ezek az atomfegyverek továbbra is Európában maradtak, hogy elrettentő erővel bírjanak. „Ugyanakkor fontos kiemelni: a csúcsidőszakban, az 1970-es években több mint 7000 atomfegyvert tároltak Európában, ez a szám a 1980-as évekre drasztikusan csökkent. A jelenlegi számok nem ismertek, de az elemzők nagyjából 100 darabra teszik” – összegezte a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója.
Biztonság szempontjából jelentős fegyverellenőrzési sikert jelentett az 1987-ben kötött – és ma már nem érvényes – megállapodás, vagyis a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződés (INF-szerződés). Ennek értelmében az Egyesült Államok és a Szovjetunió néhány év alatt felszámolta a közepes hatótávolságú nukleárisrakéta-arzenálját. Ez gyakorlatilag lezárta a rakétatelepítéseket Európában.
Jelenleg az Egyesült Államok európai nukleáris arzenálja teljes egészében gravitációs bombákból áll, amelyeket bombázókról vagy vadászgépekről lehet ledobni. Mára már több száz kilotonnás robbantásokra is képesek a hatalmak. Összehasonlításképpen: azoknak az 1945-ben Hirosimára és Nagaszakira ledobott amerikai atombombáknak a hatóereje, amelyek több mint százezer emberrel végeztek, tizenöt, illetve huszonegy kilotonna volt. Az orosz–ukrán háború árnyékában már arról lehet beszélni, hogy inkább taktikai atomfegyverek érkeznek a NATO-országokba.
Ezek feltétlenül szükségesek Európa biztonságához. Bár sokan megkérdőjelezik, de bármilyen konfliktusban elrettentő erővel bírnak, biztonsági záradékot adnak. Megint előjött az atomfegyverektől való félelem, ugyanakkor Amerikának most sokkal nehezebb dolga van, hiszen korábban egyetlen hatalom állt vele szemben, ám mára már Kína is a színpadon van. Az elemzések szerint – amit én is hasonlóan látok – egy újabb fegyverkezési verseny küszöbén állunk. Viszont Európa meglehetősen elkényelmesedett az elmúlt évtizedekben, hiszen eddig az USA garantálta a biztonságát.
Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója lapunknak úgy vélekedett, az orosz–ukrán háború felerősítette azt a nézőpontot, hogy kellenek az elrettentő erővel bíró katonai kompetenciák. Továbbá az atomfegyvereknek megvan az a sajátos tulajdonságuk, hogy egy diplomáciai tárgyaláson alku tárgyát is képezhetik, különösen mivel Moszkva már régóta szorgalmazza az amerikai fegyverek eltávolítását Európából.
Fontos kiemelni, 2018-ban egy orosz kormánytisztviselő megerősítette, Oroszország nukleáris fegyverek bevetésére is alkalmas Iszkander rakétarendszereket küldött Kalinyingrádba, ám tavaly áprilisban Litvánia védelmi minisztere azt mondta, az oroszok mindig is tartottak ott nukleáris fegyvereket. Az oroszok mostani lépése a francia és brit arzenál elleni figyelmeztetést is jelentheti, Putyin így jelentette be az új START-szerződés felfüggesztését:
Kénytelen vagyok ma bejelenteni, hogy Oroszország felfüggeszti az új START-szerződésben való tagságát. Ismétlem, nem lépünk ki a szerződésből, hanem felfüggesztjük a részvételünket. Mielőtt visszatérnénk ennek a kérdésnek a megvitatására, világosan kell látnunk, hogy az olyan NATO-országok, mint Franciaország vagy Nagy-Britannia, hogyan fognak elszámolni a stratégiai arzenáljukkal, vagyis a szövetség egyesített támadóképességeivel.
Jelenleg amerikai nukleáris fegyverek öt NATO-tagországban vannak biztosan: Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában és Törökországban, ezek összesen hat bázison találhatóak. Az Egyesült Királyságnak és Franciaországnak saját nukleáris arzenálja van, és már nem fogadnak amerikai fegyvereket – ahogy azt a The Council on Foreign Relations összegezte.