Andrej a háború elmúlt egy évében részt vett Kijev védelmében, majd bejárta a mikolajevi frontot, Herszont, harkivi területeket, legutóbb Bahmutot. Számára ez utóbbi volt eddig a legkeményebb, meg is sebesült, néhány hétig kórházban volt. Nem szívesen beszél róla, de azóta már visszament a frontra, újra harcol. Andrej nem hivatásos katona: a háború előtt vezető beosztásban, elemzőként dolgozott. Békeidőben filozófus, doktori fokozata van. A háború kitörésének másnapján önként jelentkezett katonai szolgálatra. Azóta eltelt több mint egy év. Beletanult. Az Index exkluzív interjúja.
A filozófus az Indexnek adott exkluzív interjúban egyebek mellett arról is beszélt, hogy
Hogyan találta meg Önt a háború?
A teljes körű háború elindulásakor Kijevben voltam, akkor egy állami intézmény elemzési osztályának vezetőjeként dolgoztam. Filozófia-PhD-m van, és az ukrán törvények szerint a doktori fokozat miatt fel voltam mentve a katonai szolgálat alól. Önként vonultam be.
Miért ment önként a frontra?
Még 2014-ben jelentkeztem katonai szolgálatra, de csak territoriális védelembe kerültem. Ott kaptam kiképzést, de harcolni akkor nem harcoltam. A háború kirobbanásának első napján elküldtem a családomat Nyugat-Ukrajnába, második nap pedig két egyetemi barátommal, akikkel együtt tanultunk, elmentünk fegyverért és beálltunk a territoriális védelembe. Még ugyanaznap Kijev szélén foglaltuk el a pozíciónkat, hogy védelmezzük a fővárost. Azóta, már több mint egy éve harcolok.
Milyen katonai kiképzést kapott hozzá?
2022 előtt voltak rendszeres tréningek, tudtam, hogy milyen egy géppuska, és hogyan kell fegyvert használni. De voltak köztünk olyan emberek is a háború első napjaiban, akik először láttak lőfegyvert a közelből. Akkor mindenki megtette a maga választását, hogy vagy elfut, vagy az országát védi. Én is megtettem a magamét.
A háború indulása után volt még lehetőség katonai felkészítésre?
Menet közben tanultunk. Nem lehet azt mondani, hogy nem volt kiképzés, mert folyamatosan tanultunk valamit. De olyan időszak nem volt az első hónapokban, hogy gyakorlóterepre mentünk volna. Előbb Kijevnél voltak állásaink. Majd átcsoportosítottak bennünket Mikolajevbe és környékére. Majd jött a herszoni régió. Ősszel mentünk először gyakorlóterepre, hogy összetett műveleteket gyakoroljunk, de addigra a legtöbb dolgot már megtanultuk.
Mit jelentett önnek az, amikor először ölt embert ebben a háborúban?
A kérdésfeltevése nem korrekt.
Azt próbálom megérteni magam is, és bemutatni az olvasóinknak, hogy milyen lehet az, amikor valaki civilként, filozófusként a frontra kerül, és át kell hogy élje a háborús borzalmakat. Mit érez ekkor az ember, és hogyan tudja felkészíteni magát a harcokra – nemcsak fizikailag, de morálisan is? Én például nem érzem úgy, hogy meg tudnám húzni a ravaszt egy másik élő személlyel szemben.
Ezt csak úgy hiszi. Ez nem ugyanaz, mint ha valaki békeidőben öl embert, igazából ennek semmi köze hozzá. Ott ülsz vagy fekszel egy fedezékben, lőnek rád, hallod a lövések suhanását a tested mellett. Visszalősz oda, ahonnan a lövések jönnek. Nem látod azt, aki lő a legtöbb esetben, sokszor csak a fényvillanásokat látod. Téged sem látnak. A legtöbb veszteség nem a lövések miatt van egyébként, hanem aknák, tankok, tüzérség miatt. Ebben a helyzetben azért lősz, mert vagy téged ölnek meg, vagy védekezni próbálsz, és visszalősz.
Előbb Kijevben kezdett a territoriális védelemben, majd volt Mikolajevben, Herszonnál, harkivi területeken. Legutóbb Bahmutnál volt. Mennyiben voltak mások az operatív feladatok a különböző frontszakaszokon?
Összességében a feladatok ugyanazok voltak: egy adott szakasz védelme. Figyelsz és készenlétben állsz, hogy bármikor harcra készen legyél. Lényegében ez erről szól. Ami különbözik, azok a földrajzi körülmények: Herszonban például nagy távolságok vannak. Hatalmas, elterülő szántóföldek és mezők, ahol közted és az ellenség között 2-3 kilométer a távolság. Támadni ilyen viszonyok mellett rendkívül nehéz. Ha határszakaszról van szó, az könnyebb, ott csak figyelni és őrködni kell. De a legkeményebb helyzet Bahmutban volt.
Mennyiben tudták a nyugati fegyverek segíteni a szolgálatát? A felszerelése, a puskája például nyugati volt?
A puskám szovjet típusú, a nyugati fegyver pedig segít, annyit elmondhatok. A segítséget leginkább a komolyabb nehézfegyverek jelentik – aknavetők, tüzérség.
Katonai helyzet Bahmutnál április 21-jén. Forrás: War Mapper, Twitter
Tudna mesélni egy kicsit Bahmutról? Azt mondta, hogy ott volt a legkeményebb, ahol járt az elmúlt egy évben. Bent volt a városban?
Nem, a város mellett voltunk, azon a részen, ahol az ellenfél a legtöbb erőt próbálta kifejteni, hogy bekerítse Bahmutot. Ezek nyílt mezők voltak, mezők között pedig gyér fák. Nehéz erről mesélnem. Nagyon nagyok a veszteségek. Három-négy nap alatt öt ember maradt talpon a szakaszomból, akik nem estek el vagy nem szenvedtek súlyos sebesülést.
Hány emberből állt a szakasz?
Húsz-harminc főből. Őszintén szólva nem szeretnék erről többet beszélni. De hadd mondjak még ezzel kapcsolatban néhány gondolatot. Nagyon nehéz a helyzet, de tudom, hogy például engem mi motivál: a saját földünkön vagyunk, a hazánkat védjük. És biztos vagyok benne, hogy azok, akik a másik oldalon ellenünk támadnak, még nehezebb helyzetben vannak. Támadnak, ezért még nagyobbak a veszteségeik. Nem tudom elképzelni, hogy mit gondolhatnak, hogyan motiválhatják magukat ezek a mobilizált katonák. Mondjuk, valaki Kalinyingrádból vagy Vlagyivosztokból érkezett Donbászba, és előrehajtják őket a szántóföldeken át. Hogyan tudja ez az ember motiválni magát, nem tudom elképzelni.
El tudná mesélni, hogyan sebesült meg Bahmutnál?
Átcsoportosítást végzett a szakaszunk, és úgy alakult, hogy olyan pozícióba kerültem, amely egyáltalán nem volt előkészítve. Gyakorlatilag semmilyen fedezék nem volt, csak egy fa. Éjszaka volt. Imádkoztam. És megláttam nem messze magamtól egy ásót, és ásni kezdtem. Egész éjszaka ástam, hogy fedezékbe kerüljek. Az Isten megmentett engem ezzel az ásóval. Erős robbanás volt, de csak annyit láttam, hogy felszáll a föld, és betemet. Az egyik fülemre nem hallottam semmit. Megvártuk a váltást, és utána kerültem kórházba.
Ez valamilyen tüzérségi találat volt?
Valami nagyobb volt, igen. Biztosan nem aknavető, mert annak sípoló hangja van. Ezekhez hozzászokott az ember, és ki lehet őket számolni a távolból.
Hogyan?
Ha éjszaka van, akkor látni fogsz egy villanást a távolból. Utána hallod a lövés hangját. A villanás és az eldördült lövés között eltelt idő alapján ki tudod számolni, hogy milyen messze van a támadó, és mikor érhet oda lövés.
A sípoló hanghoz hozzá lehet szokni?
Ez már valamiféle reflex: ha meghallod ezt a hangot, akkor földre vágod magad. Így jó esélyed van a túlélésre.
Hogyan képzelhetjük el a frontot? Folyamatos lövések, robbanások, lángok, vagy ez teljesen máshogy néz ki?
A háborút ezelőtt mi csak a filmekből ismertük. Ha jön a drámai pillanat, akkor a helyzetet fokozza a drámai zene, a vágóképek pedig valamit fókuszba állítanak. A háborúban minden egyes nap lényegében ugyanolyan. Felkelsz, és ugyanolyan nap van, mint tegnap. Ez persze a frontszakasztól függ, de van, ahol két-háromszor ágyúznak egy nap. A nap többi részében csend van. Máshol ez lehet kicsit több. Vége az ágyúzásnak, és 5-10 perccel később már dalolnak a madarak, ugrálnak a szöcskék, és stb. Minden úgy, ahogy a támadás előtt is volt. Ebben nagy a különbség a mozifilmekhez képest.
Hogyan élte át az orvosi segítségnyújtást a sebesülése után? Milyen jól működött az orvosi ellátás?
Az orvosi segítség jól meg van szervezve, a súlyos sebesülteket igyekeznek minél hamarább evakuálni a frontról. Ez egyben emberi tényező is: az orvosok jól képzettek és motiváltak. Ami a továbbiakat illeti a felépülésnél, itt talán érezni lehet azt, hogy az egészségügyi rendszer kapacitásbeli korlátokba ütközik. Egyszerűen túl sok sebesült van, akiket ápolni kell.
Mi igaz a kiszivárgott állítólagos amerikai titkos iratokból arra vonatkozóan, hogy Ukrajnában vannak problémák a lőszerellátásban?
Több mint egy éve állunk háborúban, és a második világháború óta nem volt ilyen intenzív konfliktus Európában. A másik oldalt nem ismerjük, nem tudjuk, hogy ott mi a helyzet, de biztosan problémák vannak náluk is a lőszerekkel. Mindenki a határán van már. Ugyanakkor biztosra tudom, hogy készülünk valamire. Vannak konkrét ismerőseim, akik elég régóta vannak a haderőben, de az egységeik még nem voltak harcban. Őket ellentámadáshoz készítik fel, és ilyen tartalékok biztosan vannak. Hogy pontosan mennyien, ez állami titok.
De a másik oldallal kapcsolatban konkrétan tapasztalta, hogy csökkent az intenzitás, és kevesebb lőszert használnak el?
Óriási különbség van például Herszon és Bahmut között. Herszonban az oroszok nem sajnálták a lőszereket, mindenre lőttek nagyon sokat. Ez így nagyon pontatlan volt, ritkán találtak célba. Bahmutban már tanultak, és csak úgy a semmibe nem lőnek. Most már ugyanazt csinálják, mint mi: drónok segítségével mérik be a célpontokat. Az intenzitás drasztikusan csökkent, de pontosabbak lettek.
Hogyan tudott erőt találni magában a sebesülés után, hogy visszatérjen a frontra, és tovább harcoljon?
Mi így élünk. Más opció nincs. Nem tudjuk, hogy mikor ér véget a háború. Ha biztosra tudnánk, hogy a háború – mondjuk – összesen három évig tart, akkor le tudnánk váltani a katonákat, hogy pihenjenek és erőt gyűjtsenek. 2014 után így történt – a katonák egy évet voltak szolgálatban a fronton, utána leváltották őket. Fogalmunk sincs, hogy milyen irányba fog haladni a háború, és meddig tarthat. Ezért most nincs is lehetőség, hogy váltásban legyünk – egyszerűen mindenkire szükség van, hogy hatékonyan védekezzünk, vagy hogy sikeres legyen az ellentámadás.
A reményünk a győzelemben van. Oroszország leggyengébb pontja az, hogy nem tudják, miért harcolnak. Lehetnek fölényben – mondjuk – emberi erőben vagy fegyverzetben, de amíg a katonáik nem tudják, hogy miért halnak meg, nem fog nekik sikerülni. Mi konkrétan tudjuk: vissza kell szereznünk az 1991-es határokat. Ez a mi országunk, és meg fogjuk védeni. A másik oldalt a propagandán kívül nem mozgatja semmi. Hazugságra pedig sokáig semmit nem lehet építeni.
Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, hétfői, percről percre frissülő cikkünket itt találja.
(Borítókép: Ukrán katonák tüzérségi lövedéket lőnek a frontvonal közelében, Bahmutnál 2023. április 2-án. Fotó: Muhammed Enes Yildirim / Anadolu Agency / Getty Images)