Index Vakbarát Hírportál

Németország forradalmi lépésre készül a tömegközlekedésben

2023. április 29., szombat 20:38

A németek havi 49 euróért utazhatnának szinte minden közösségi közlekedési eszközön. A tervezet egyúttal komoly nyomást is jelent a német kormány számára, mert meg kell újítania az ország közlekedési hálózatát.

Németország a világ legolcsóbb tömegközlekedési bérletét készül bevezetni. Az intézkedés egyértelmű célja, hogy a német polgárok a közösségi közlekedést válasszák az autózás helyett. A kezdeményezés komoly kihívást jelent a német kormány számára, a szükséges infrastruktúra megújítására is szükség lesz. 

A németek a mindössze havi 49 euróba kerülő bérlettel korlátlanul utazhatnak az összes városi buszon, metrón és villamoson az ország minden egyes településén – írja a Bloomberg.

Ez a számok nyelvén azt is jelenti, hogy napra lebontva egy presszó kávé árába kerülő jeggyel, busszal elutazhatunk a német–svájci határtól egészen Hamburg kikötőjéig. 

A Deutschland-Ticket érvényes lesz a helyi és regionális vonatokra, az InterCity-járatokra azonban nem, mert az ötlet kidolgozói alapvetően a rövid távú utak esetében szeretnék elérni azt, hogy az emberek lemondjanak az autók használatáról. 

A korábbi, jól bevált megoldásra építenek

Az új bérlet a korábban már nagy népszerűségnek örvendő 9 eurós jegyre épül, amelyet Németországban tavaly nyáron vezettek be az orosz–ukrán háború által kiváltott energiaválságra adott válaszreakcióként.

Bár az új bérlet jelentősen drágább, a javasolt legalább kétéves futamidő messze meghaladja az előd három hónapos próbaidőszakát, és azt jelzi, hogy a tömegközlekedés a német nemzeti politika részévé válik. 

Magyarország is lépett a közösségi közlekedés területén

A magyar kormány az ország- és vármegyebérletek bevezetésével kívánja népszerűbbé, egyúttal olcsóbbá tenni a közösségi közlekedést. A vármegyebérlet havi 9450 forintba, az országbérlet pedig 18 900 forintba kerül. Az intézkedést Orbán Viktor jelentette be miniszterelnöki évértékelő beszédében. 

Bevezetjük a kedvezményes vármegyebérletet is. Május elsejével buszra és vasútra egyaránt érvényes, havi országbérletet és vármegyebérletet ajánlunk. A vármegyebérlet 9450 forintba, a havi országbérlet 18 900 forintba kerül majd. Akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, komoly összeget spórolhatnak

– mondta a miniszterelnök. A központi költségvetésből összesen 14 milliárd forintot csoportosítottak át a program megvalósítása érdekében. 

Rovatok