Index Vakbarát Hírportál

Elnököt választott az RMDSZ

2023. április 29., szombat 17:19

Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki szombaton Temesváron.

A 660 érvényes szavazatból 653 igen és 7 nem szavazat volt, összesen 665-en vettek részt a voksoláson, miközben 835 küldöttnek igazolták a mandátumát – közölte a szavazóbizottság alapján az MTI.

Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a kongresszusnak a bizalomért és a feladatért.

Elmondta, hogy ezután nem marad más, mint folytatni a sok éve elkezdett munkát.

A mi szövetségünk eszköz a romániai magyarok kezében. Bízom benne, hogy együtt sikeressé tudjuk tenni a romániai, erdélyi magyar közösséget

– fogalmazott Kelemen Hunor a köszönőbeszédében.

Az erdélyi magyarság érdeke nem ellentétes a román többségével

A megválasztása utáni sajtótájékoztatón közölte: a következő évtizedben jó irányba fog változni a romániai valóság, és ő tapasztalt politikusként részt akar venni ebben a munkában, ezért vállalt újabb mandátumot 12 év elnökség után. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság érdeke soha nem ellentétes a román többség érdekével, és ezt fontos felismerni. 

Úgy vélte, hogy a következő időszak nem lesz könnyű, de az RMDSZ-es csapat tudja, hogy mit kell tenni, mi az irány, és ha követni tudja ezt utat, a következő időszakban is sikereket tud elérni.

Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az RMDSZ nem támogatja az önkormányzati és a parlamenti választások összevonását, és véleménye szerint ez alkotmányossági szempontból nem is lehetséges. A regionalizmusra vonatkozó kérdésre kifejtette: ez szerinte „áltéma”, a közigazgatási átszervezésről lehet ugyan beszélni, de meglátása szerint nem egy évvel a választások előtt.

A kormányfőváltásról elmondta: az RMDSZ nem ad kormányfőt, ezért a szövetséget nem érinti a bukaresti kormánykoalíció.

Az RMDSZ-kongresszus szombati zárónapján jelen volt Markó Attila korábbi kisebbségi államtitkár, a restitúciós bizottság volt tagja is, akit csütörtökön az utolsó perben is felmentettek az ellene felhozott vádak alól.

„Jó újra itthon lenni!” – mondta, mivel nyolc és fél év távollét, magyarországi tartózkodás után első útja Temesvárra vezetett, a küldöttek vastapssal fogadták.

Rovatok