Index Vakbarát Hírportál

Már 550 gyermeke is lehet, eltiltották a spermadonorok ászát a további szórástól

2023. április 29., szombat 19:38

Egy holland bíróság pénteken megtiltotta egy férfinak, hogy a jövőben spermát adományozzon, miután kiderült, hogy legalább 550 gyerek nemzéséhez nyújtott segítséget Hollandiában és más országokban, megtévesztve a leendő szülőket a segítségével fogant gyermekek számáról.

A hágai körzeti bíróság egy érintett szülőpár és egy alapítvány panaszára foglalkozott az üggyel.

A bíróság aláhúzta, hogy a holland irányelvek szerint a spermadonorok maximum tizenkét különböző anyától legfeljebb huszonöt gyerek világrajöttében segíthetnek. A törvényszék hozzátette: a férfi hazudott a leendő szülőknek donációs múltjáról.

Az ítéletben a bíróság rámutatott:

a vádlott számos holland és egy dániai termékenységi klinikának adott spermát, valamint több olyan embernek, akivel hirdetéseken és online fórumokon keresztül vette fel a kapcsolatot.

A donor ügyvédje a bírósági meghallgatáson azt mondta, hogy a férfi olyan szülőkön akart segíteni, akiknek más módon nem lehetett gyerekük.

Mindezek a szülők most szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a családjukban élő gyerekek egy hatalmas rokonsági hálózat részei több száz féltestvérrel, miközben ők nem erre mondtak igent

– magyarázta a bíróság a lehetséges negatív pszichoszociális következményeket hangoztatva.

A törvényszék hozzáfűzte: a gyerekek érdeke is, hogy ez a hálózat ne bővüljön tovább. A bíróság közleményében azt írta, hogy „egymásnak ellentmondó alapjogok” ütköznek az ügyben: egyfelől a szülők és a donorgyerekek magánéletének tiszteletben tartása, másfelől a donoré.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a donorgyerekek és szüleik érdekei felülírják a donor érdekét, hogy továbbra is spermát adományozhasson. 

Egyúttal felszólította a vádlottat, hogy azonnal állítsa le a spermaadományozást, valamint fizessen esetenként 100 000 eurót (37 millió forint), ha megszegi a tilalmat – számolt be az MTI.

Rovatok