Egy barcelonai étterem dolgozói elképedtek, amikor kiderült, hogy egy rejtélyes, utolsó pillanatban érkezett asztalfoglalásról kiderült, hogy Steven Spielberg filmrendező és Bruce Springsteen énekes mellett Barack Obama volt amerikai elnök nevére szól.
Miután csütörtök este a Palace Hotel Amar éttermében vacsoráztak, a trió pózolt egy közös fényképhez az alkalmazottakkal. A képet a személyzet tagja, Pol Perello posztolta az Instagramra, és a következő képaláírással látta el:
Örömök, amiket ez a munka hoz!!!
Barack Obama és a korábbi first lady, Michelle Obama, valamint Spielberg és felesége, Kate Capshaw megnézte Springsteen péntek esti koncertjét a barcelonai Estadi Olímpic Lluís Companysban − írta meg a The Guardian.
A vacsorára Obamáék késő esti barcelonai repülőútja után került sor – jelentette a Cadena SER spanyol rádióhálózat. Rafa Zafra, az Amar séfje elmondta, hogy a foglalásukat csak órákkal korábban adták le a híres spanyol–amerikai séf, José Andrés ajánlására.
„José Andrés felhívott, és azt mondta, hogy ez egy nagyon fontos asztal, de kérjük, ne mondjunk semmit” – mondta Zafra a Cadena SER-nek. „És persze elkezdtem nyomozni. Láttam, hogy jön Obama, hogy Bruce-nak koncertje van...”
Rafa Zafra szerint a csoport „fáradtan”, de lelkesen érkezett, hogy „mindent kipróbáljon”: „Sokat ettek” − többek között osztrigát, kagylót és kaviárt − és „ittak egy kicsit”.
A biztonsági emberek azt mondták, hogy ne kérjünk tőlük fotót, de közvetlenül távozás előtt Obama belépett a konyhába, és azt mondta, hogy ez volt az egyik legjobb étkezésük, és hogy csinálnának egy fotót az egész csapattal
− fogalmazott.