Index Vakbarát Hírportál

Tankerhajókkal szkanderozik a világtengereken Irán és az Egyesült Államok

2023. április 30., vasárnap 11:50

Az Egyesült Államok a napokban egy szankciókat kikényszerítő művelet keretében iráni olajat foglalt le egy tartályhajón a tengeren, majd napokkal később Irán egy másik, olajjal megrakott tartályhajót foglalt le megtorlásul − közölte egy hajózási biztonsági cég.

Miközben az olajpiacok továbbra is idegesek, a rakomány lefoglalása újabb eszkaláció Washington és Teherán között, miután az Egyesült Államok évek óta szankciós nyomást gyakorol Iránra annak atomprogramja miatt. Irán nem ismeri el a szankciókat, és olajexportja egyre emelkedik − közölte a Reuters.

Teherán azt állítja, hogy nukleáris programja polgári célokat szolgál, míg Washington azt gyanítja, hogy az ország atombombát akar kifejleszteni.

Az Ambrey tengeri biztonsági cég szerint az amerikai lefoglalásra legalább öt nappal Irán csütörtöki akciója előtt került sor.

Az Ambrey úgy értékelte, hogy az iráni haditengerészet lépése az amerikai akcióra adott válasz volt. Mindkét tanker Szuezmax méretű volt. Irán korábban is válaszolt már így olajszállítmányainak lefoglalását követően

− áll az Ambrey által az ügyfeleinek küldött tájékoztatásban.

Az ügyet ismerő, névtelenséget kérő források elmondták, hogy Washington egy korábbi bírósági végzést követően átvette az ellenőrzést a Marshall-szigeteki Suez Rajan tanker fedélzetén lévő olajrakomány felett. A tanker utolsó bejelentett tartózkodási helye április 22-én Afrika déli része közelében volt, derült ki a hajó nyomkövetési adataiból.

A hajó görögországi székhelyű üzemeltetője, az Empire Navigation és az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma nem válaszolt a lap megkeresésére.

Elmérgesedhet a konfliktus 

Az amerikai haditengerészet szerint Irán csütörtökön lefoglalt egy, a Marshall-szigetek zászlaja alatt közlekedő tartályhajót az Ománi-öbölben. Az iráni állami televízió pénteken közölte, hogy a tanker nyolc órán át nem vett tudomást a rádiós figyelmeztetésekről, miután összeütközött egy iráni hajóval, amelynek következtében a legénység több tagja megsérült, három pedig eltűnt.

Mielőtt erőszakot alkalmaztunk volna, megpróbáltuk felszólítani a hajót ... hogy álljon meg, de nem működött együtt

− mondta a műsorszolgáltatónak Mostafa Tajodini ellentengernagy, az iráni haditengerészet parancsnokhelyettese.

Tavaly az Egyesült Államok megpróbált elkobozni egy iráni olajszállítmányt Görögország közelében, ami Teheránt arra késztette, hogy lefoglaljon két görög tartályhajót az öbölben. A görög legfelsőbb bíróság elrendelte a rakomány visszaszolgáltatását Iránnak. A két görög tartályhajót később szabadon engedték.

Rovatok