Index Vakbarát Hírportál

Homokvihar volt az Egyesült Államokban, többen meghaltak az autópályán

2023. május 2., kedd 06:42

Többen meghaltak, sok ember megsérült, amikor homokvihar miatt több tucat autó egymásba rohant az Egyesült Államok Illinois államában egy forgalmas autópályán.

Az állami rendőrség vezetőjének beszámolója szerint legkevesebb 40-60 személyautó szaladt egymásba. A tömegbalesetben két kisteherautó kigyulladt az állam fővárosa, Springfield közelében.

Ryan Starrick kapitány több halálos áldozatot említett az első közleményében és azt mondta, hogy több mint 30 embert vittek kórházba – számolt be az MTI.

Illinois állam közlekedési minisztériuma azt közölte, hogy a forgalmas, államokat összekötő I–55-ös autópályát lezárták a sorozatos karambolok miatt, amelyeket a látótávolságot nagymértékben korlátozó homokvihar okozott. A hatóságok felszólították a járművezetőket, hogy keressenek alternatív útvonalakat.

A helyszínen készült videófelvételeken számos jármű látható. Míg egyes ütközések viszonylag kisebbnek tűnnek, mások sokkal súlyosabbak voltak, az egyik felvételen három egymásba csapódott nyerges vontató látható, jegyezte meg a Carscoops.

Magyarországon is előforduló jelenség

Hasonló tömegszerencsétlenség történt nemrég idehaza, március 11-én porvihar okozott tragédiát az M1-es autópályán Herceghalomnál. 

Magyarország egyik legsúlyosabb közúti közlekedési balesetében 40 ember sérült meg, akik közül egy ember meghalt; két ember életveszélyes állapotban van; 12 ember – négy gyermek és nyolc felnőtt – súlyos, míg 25 ember, 6 gyermek és 19 felnőtt könnyű sérüléseket szenvedett – tájékoztatott közösségi oldalán a BRFK.

A balesetet lokális porátfúvás okozhatta, melynek következtében hirtelen lecsökkentek a látási viszonyok.

Rovatok