Aukcióra bocsátják a brit hóhér, Albert Pierrepoint naplóját, amelyben azt vezette, kiket végzett ki élete során. Köztük voltak német kémek, illetve sorozatgyilkosok is, akiknek a nyakméretétől kezdve a súlyán át az életkorukig mindent feljegyzett.
A halálbüntetés már évszázadok óta egy igen megosztó kérdés, amelyben nemcsak országszinten, hanem személyenként is különböznek az álláspontok. Míg a legtöbb európai országban – Fehéroroszország kivételével – már nem alkalmazzák ezt a büntetést, többek között az Egyesült Államokban, Kínában, Indiában és Afrika egyes államaiban még a mai napig is. A kivégzési módok között tudható a golyó általi halál, a lefejezés, az akasztás vagy épp a méreginjekció, de arról eddig viszonylag keveset lehetett tudni, hogy ezen büntetések beteljesítői milyen lelkülettel tudtak hozzáállni a feladatukhoz. Az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdéseink némelyikére azonban választ adhat egy aukcióra bocsátott napló, amelyet Nagy-Britannia egyik utolsó hóhéra, Albert Pierrepoint írt, aki hősként vonult be a történelembe.
Az általa jegyzett füzeteket nemrég a keresztlánya találta meg, miközben kiürítette a padlását. Pierrepoint a naplókban vezette azok adatait, akiket több mint húszéves pályafutása során kivégzett. A számuk körülbelül 400 és 600 közé tehető, viszont a hóhér nemcsak az elítéltek nevét írta fel, hanem az életkorukat, a magasságukat, a súlyukat, a kivégzés helyét és dátumát, illetve a nyakuk méretét is. Utóbbit főleg a hétköznapi, erős vagy vékony jelzőkkel illette. E feljegyzésekből derült ki, hogy számos német kém, náci háborús bűnös és sorozatgyilkos életét vette el a bitófa által.
Albert Pierrepoint családjából nem ő az egyedüli, aki ezt a hivatást űzte, mivel az édesapja, Henry és a nagybátyja, Thomas is ezzel foglalkozott. Már gyerekkorában arról álmodozott, ha befejezi az iskolát, ő is hóhér lesz, és a vágya teljesült. 1932 és 1956 között végezte a mesterséget, emellett pedig másodállásban zöldségesként dolgozott. A felesége nem sok kérdést tett fel neki a munkájával kapcsolatban, így amikor Pierrepoint dolgozni indult, egyszerűen csak azt közölte nejével: „Néhány napig nem fogunk találkozni.” A hóhér egyébként az 1974-ben megjelent önéletrajzi könyvében azt állította, nem hisz a halálbüntetésben. Úgy vélte, egy magasabb hatalom választotta ki őt az akasztás szent feladatának elvégzésére.
Én voltam az, aki utoljára szembesült velük, fiatal férfiakkal és lányokkal, dolgozó férfiakkal, nagymamákkal. Csodálkozva néztem, milyen bátorsággal sétálnak az ismeretlenbe. Abban a pillanatban, illetve akkor sem tántorította el őket semmi, amikor elkövették azt, amiért elítélték őket
– írta a kötetben, hozzátéve, nem tud egyetérteni azzal, hogy a halál elrettentő, mivel már az idők kezdete óta történnek gyilkosságok.
A hóhér a munkássága során mintegy 400-600 elítéltet végezhetett ki, köztük a második világháborút követően náci háborús bűnösöket. A feltételezések szerint mindig magánál tartotta a noteszét, amelybe minden adatot lejegyzett. Ezeket az információkat használta fel, hogy kiszámítsa a megfelelő ejtési magasságot, hogy az elítélt férfi vagy nő a leggyorsabb és legtisztességesebb halált halja. Mikor 1956-ban búcsút mondott mesterségének, a feleségével, Annie-vel együtt egy kocsmát üzemeltettek, és a betérő vendégek közül senki nem sejtette, milyen szakmát űzött korábban. Azután viszont, hogy kilétére fény derült, sokan hősnek nyilvánították, mivel megszabadította a világot a gonoszoktól. Albert Pierrepoint végül 1992-ben, 87 évesen halt meg Southportban.
Ahogy a nemrég nyilvánosságra került naplóból kiderül, Pierrepoint számtalan olyan gyilkossal vagy épp kémmel végzett, akiket az egész világ ismer. Köztük van többek között:
A hóhér összesen több mint 200 német vagy osztrák háborús bűnöst, 15 német kémet, valamint olyan amerikai katonákat akasztott fel, akiket súlyos bűncselekmények elkövetésében találtak bűnösnek Angliában. Ő végezte ki a bergen-belseni koncentrációs tábor 11 tisztjét, de 1948 és 1949 között sokszor utazott a hamelini börtönbe, ahol 226 embert ölt meg, gyakran több mint tízet egy nap alatt. A nürnbergi per során elítélteket ugyanakkor nem ő, hanem egy amerikai főtörzsőrmester, John C. Woods végezte ki. Az egyik vádlottról, Wilhelm Keitelről több fotó is terjengett akkoriban, mivel Woods amatőrnek számított a szakmában, így a felakasztott Keitel húsz percen át szenvedett, mire meghalt.
Nagy nyilvánosságot kapott az előbbiekben említett Ruth Ellis kivégzése is. A modell megelégelve bántalmazó férje, az autóversenyző David Blakely tetteit, lelőtte őt egy kocsma előtt, amiért halálbüntetést kapott. 50 ezren írtak alá egy petíciót annak érdekében, hogy Ellis haladékot kapjon, viszont az akkori belügyminiszter, Gwilym Lloyd George ezt nem volt hajlandó figyelembe venni, így a modellt 1955-ben kivégezték. Tíz évvel később, 1965-ben végül egész Nagy-Britanniában eltörölték a halálbüntetést.
Az előkerült egyik napló május 11-én kerül kalapács alá a Berkshire-ben található SAS Auctions of Newbury aukciósházban, a becslések szerint körülbelül 12 ezer fontért – jelenlegi árfolyamon körülbelül ötmillió forintért. A Details of Executions, azaz Részletek a kivégzésekről című jegyzetfüzet – illetve néhány egyéb fotó – eladója úgy jellemezte Albert Pierrepointot, mint egy kedves és nyugodt embert, aki mindig életvidám volt, és szívesen focizott a kertben.
Ezek a tárgyak túl értékesek és egyediek ahhoz, hogy egy fiókban landoljanak. Már van egy nemzedék, akik azt gondolják, hogy az akasztások több ezer évvel ezelőtt történtek, nem pedig viszonylag nemrég. A királynő halála után úgy döntöttem, eladom őket, mert úgy érzem, a történelem elveszhet, ha nem őrzi meg senki
– mondta az eladó.
Az aukciósház egyik szakértője, Adam Inglut kiemelte, a napló betekintést enged a hóhérszakma fortélyaiba. Mint mondta, a megfelelő ejtési magasság egy külön tudomány volt akkoriban, mivel minél nehezebb volt egy ember, annál kevesebb ideig zuhant.
Ha túl erősen estek, fennállt az esélye annak, hogy leszakad a fejük. Ha nem elég erősen, ott lógtak fulladozva
– magyarázta Inglut, megjegyezve, hogy Pierrepoint naplója egy igen ritka darab a történelemből, amivel nem mindennap lehet találkozni.
(Borítókép: Albert Pierrepoint 1973. szeptember 13-án. Fotó: Ian Tyas / Getty Images)