Index Vakbarát Hírportál

Több száz milliós kár másodpercek alatt: két autót is összetört a száguldozó Ferrari

2023. május 4., csütörtök 17:17

Egy 600 000 dollárt (több mint 200 millió forint) érő, ritka, kifejezetten a tulajdonos igényeire szabott Ferrari a szembejövő autókba csapódott, miután a sofőr nagy sebességnél elvesztette az irányítást, és az út rossz oldalára tért át.

A látványos baleset Melbourne South Yarra nevű belvárosi külvárosában történt a forgalmas Punt Roadon, amelyen vasárnap délután fél ötkor csúcsforgalom volt a korábban megrendezett AFL-meccs után.

Egy másik autós fedélzeti kamerájának felvételei azt mutatják, hogy a piros Ferrari 360 Challenge az úton száguld, amikor átmegy a szembe jövő sávba, és frontálisan ütközik egy Nissan Navarával, amelyet a levegőbe repít.

A Nissan pedig egy Subarun landolt, így három autó is összetört. 

Hihetetlen módon senki sem sérült meg komolyabban a balesetben.

Azt mondta a Ferrari tulajdonosa, hogy mivel a Ferrari motorja hátul helyezkedik el, és a nagyobb kár a jármű elején keletkezett, a járművet esetleg meg lehet javítani, de van egy bökkenő. Ugyanis ehhez a modellhez állítása szerint nem lesz pótalkatrész – közölte a Daily Mail.

Rovatok