Index Vakbarát Hírportál

Lebuktak: tízéves gyerekeket dolgoztatott az egyik amerikai McDonald's

2023. május 4., csütörtök 07:16

Két tízéves alkalmazottat találtak munka közben egy louisville-i McDonald's étteremben – közölte kedden az amerikai munkaügyi minisztérium. A kiskorúak alkalmanként hajnali 2-ig tartó műszakot is vittek, de a franchise vezetője szerint csak ott dolgozó szülőjüket látogatták.

A gyorsétterem akkor bukott le, mikor ellenőrzést tartottak náluk a gyermekmunkára vonatkozó törvények megsértésével kapcsolatban.

A hivatal azt is megállapította, hogy három franchise-vállalkozó, akiknek több mint hatvan McDonald's éttermük van Kentuckyban, Indianában, Marylandben és Ohióban, összesen

305 gyermeket foglalkoztatott, akik a törvény által megengedettnél jóval hosszabb ideig dolgoztak, és olyan feladatokat végeztek, melyeket a törvény tilt a fiatal munkavállalók számára

 – áll a munkaügyi minisztérium közleményében.

„A nyomozók azt is megállapították, hogy két tízéves gyermeket foglalkoztattak, akiknek nem fizettek, és néha hajnali 2 óráig dolgoztak” – írták.

Tiffanie Boyd, a McDonald's USA vezető alelnöke és személyzeti vezetője a CNN-nek így nyilatkozott:

Ezek az esetek elfogadhatatlanok, mélységesen aggasztóak és ellentmondanak a McDonald's márkával szemben támasztott magas elvárásainknak. Elkötelezettek vagyunk annak biztosítása mellett, hogy franchise-partnereink rendelkezzenek a szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy minden alkalmazott számára biztonságos munkahelyet teremtsenek, és betartsák az összes munkaügyi törvényt.

A Bauer Foods LLC franchise-tulajdonos azt közölte a CNN-nel, hogy a két gyerek egy éjszakai műszakos menedzser gyerekei voltak, akik szülőjüket látogatták meg a munkahelyükön. A két másik franchise-tulajdonos, az Archways Richwood és a Bell Restaurant Group, egyelőre nem reagált a megkeresésre.

A három tulajdonosnak összesen 212 754 dollár (több mint 73 millió forint) polgári jogi bírságot kell fizetnie a gyermekmunka törvényeinek megsértése miatt.

Rovatok