Egy gyanútlan turista elviselhetetlen bűzre lett figyelmes az egyik felkapott tibeti szálloda szobájában, ahol éppen megszállt. Először azt hitte, hogy a földszinti pékségből vagy a saját lábából áradhat a kellemetlen szag. Később azonban megtudta, hogy egészen máshonnan ered a bűz: az ágy alatt fekvő holttestből.
Mr. Zhang április 20-án jelentkezett be a Lhászában lévő, az internetes influenszerek körében népszerű szállodába – írja a kínai állami médiára hivatkozva a CNN.
Körülbelül fél napot bírt ki a gyomorforgató szagú szobában, mielőtt átkérte magát egy másikba. A bűz forrását azonban csak két nappal később tudta meg, amikor legnagyobb meglepetésére felkeresték a rendőrök.
„Kérdeztem tőlük, mi történt, és azt felelték, hogy meghalt valaki. Érdeklődtem, hogy hol, mire jött a válasz:
Az ágyam alatt”
– idézte fel a megrázó élményt Mr. Zhang.
A rendőrség ezután közölte vele, hogy gyilkossági nyomozást indítottak és megnyugtatták, hogy ő nincs a gyanúsítottak között, mivel – mint megállapították – a holttest már napokkal az ő érkezése előtt is ott feküdt.
A gyanúsítottat később egy vonaton kapták el, ami Tibettől mintegy 2000 kilométerre fekvő Lanzhou városába tartott. A letartóztatásról készült felvételek bejárták a kínai hírcsatornákat.
Mr. Zhang a rémálomba illő kalandot követően azonnal elhagyta Tibetet. Azt mondta, hogy még mindig nem heverte ki a sokkot, és azóta is nehezen tud aludni.