Index Vakbarát Hírportál

Halomban állnak a holttestek Kongóban az áradások miatt

2023. május 7., vasárnap 11:21

Több mint kétszáz ember halt meg a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén pusztító áradásokban. Az épületek leomlottak, a túlélők a szabadban alszanak. A halálos áldozatok száma folyamatosan nő.

A Dél-Kivu tartománybeli Kalehe területén lezúduló esőzések miatt csütörtökön megáradtak a folyók, elárasztva Bushushu és Nyamukubi falvakat.

Dél-Kivu kormányzója, Théo Ngwabidje Kasi hivatalos közleményében 176 halálos áldozatról számolt be, hozzátéve, hogy jelenleg is eltűntek után kutatnak. A helyi civil szervezet egyik tagja, Kasole Martin úgy nyilatkozott, vasárnapra

227 holttestet találtak

–írta a Reuters.

„Az emberek a szabadban alszanak, iskolákat és kórházakat sodort el a víz” – mondta Martin.

a segélyszervezetek munkatársai kénytelenek voltak halmokba gyűjteni a sáros holttesteket.

Robert Masamba, Kalehe terület fő kórházának orvosa elmondta, hogy csütörtök este óta folyamatosan érkeznek a sérült túlélők. „A csapatom és én napok óta nem alszunk” – mondta az orvos.

Az áradások és földcsuszamlások nem ritkák Dél-Kivuban. A heves esőzések a héten Ruandában is áradásokat és földcsuszamlásokat okoztak, amelyek 130 ember halálát okozták és több mint 5000 házat tettek tönkre.

Kongóban legutóbb 2014 októberében történt hasonló méretű természeti katasztrófa, amikor a heves esőzések több mint 700 házat tettek tönkre. Az ENSZ szerint akkor több mint 130 embernek veszett nyoma.

Rovatok