Több száz embert evakuáltak a Dallashoz közeli Allen városában lévő bevásárlóközpontból, miután egy gépfegyveres férfi tüzet nyitott a békés vásárlókra. Az elkövetővel együtt kilenc ember halt meg, és többeket életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
A Twitterre feltöltött videón az látszik, amint a bevásárlóközpont előtt álló autóból kiszáll egy tetőtől talpig feketébe öltözött, harci felszerelést viselő férfi, gépfegyverrel a kezében. Az elkövető megközelíti az épületet, majd egyszer csak válogatás nélkül lőni kezd az előtte sétáló emberekre.
Hat áldozat – köztük gyerekek – a helyszínen meghalt, kettő pedig nem sokkal a kórházba szállítás után hunyt el – írja a BBC.
Jelenleg legalább hét embert ápolnak kórházban súlyos sérülésekkel, akik közül hárman kritikus állapotban vannak. A sebesültek 5 és 61 év közöttiek.
A vásárlók és bolti alkalmazottak több sorozatban leadott lövéseket hallottak bentről, és pánikba esve azonnal menedéket kerestek, ahol csak tudtak.
A helyszínre érkező rendőrök az elkövetőt lelőtték. Úgy vélik, hogy egyedül hajtotta végre a mészárlást, így jelenleg nem áll fenn további veszély.
Az újabb texasi tömegmészárlás alig egy héttel azután történt az államban, hogy egy férfi öt szomszédjával végzett Clevelandben. Az országban illegálisan tartózkodó férfit a hatóságok őrizetbe vették.
Az Egyesült Államokban csak idén 198 olyan tömeges lövöldözés történt, amelyben négy vagy több ember vesztette életét vagy sebesült meg súlyosan a Gun Violence Archive adatai szerint. 2016 óta ez a legrosszabb „eredmény”.